Az irgalmasság szent évének a lezárása

Ferenc pápa Krisztus Király ünnepén, a hagyományos vasárnapi mise elején behajtotta a Szent Péter-bazilika szent kapujának (Porta Santa) ajtószárnyait, és ezzel véget ért az irgalmasság szentéve. Előtte, a még nyitott, virágokkal feldíszített kapunál a Szentháromság segítségül hívása után a következő imát mondta el:

Ó, Atyánk, szent és mindenható a szeretetben, aki a te Fiadban, a Szűz Máriától született Jézusban kinyilvánítottad végtelen irgalmasságod arcát, nézz jóságosan az imádságban összegyűlt Egyházra a jubileumi szentév lezárásakor. Miközben hálásan elismerjük a tőled kapott kegyelmi ajándékokat, valamint a szóban és tettben való tanúságtételre hívó bátorításodat, továbbá irgalmas szereteted gyengédségét, bezárjuk a szent kaput. A megszentelő Lélek újítsa meg reménységünket a Megváltó Krisztusban, aki mindig nyitott Kapu azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt, egyetlen Kapu, aki az eljövendő Országba vezet bennünket. Teremtő és szerető Atyánknak, a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus által, a vigasztaló Szentlélekben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen!

Az irgalmasság rendkívüli szentéve – 30. szentév a római katolikus egyház történetében – tavaly december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat befejezésének 50. évfordulóján ennek a kapunak a megnyitásával kezdődött.

Ferenc pápa a hívek tekintetét a szegényekre, betegekre és szükséget szenvedőkre akarta irányítani az elmúlt évben, és ebben ő maga járt elöl példával.

„Az ünnepség végén hálát adunk Istennek azért az ajándékért, amelyet az irgalmasság szentéve jelentett az egyháznak és sok jó szándékú embernek” – mondta Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság előtt.

 

Forrás és fotó: Magyar Kurír

 

A Szentatya homíliáját és az Úrangyala imádság előtt elmondott beszédét teljes terjedelmében olvashatják: www.magyarkurir.hu

 

 

share