Egész novemberre kiterjesztik a halottak napi búcsú elnyerésének lehetőségét

Idén a járványra való tekintettel a következő lehetőségeink vannak, ha az egyház közösségében, annak imáit kérve szeretnénk megemlékezni halottainkról:

  1. A nov. 1-8. közötti időszak egyes napjaira megengedett teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik temetőt látogatnak, és legalább lélekben imádkoznak az elhunytakért –, áthelyezhető a hónap más napjaira is. Az egyes hívő szabad választására van bízva, hogy melyik lesz ez a nyolc nap, és nem szükséges, hogy ezek a napok egymást kövessék.
  2. A Halottak napjához, november 2-hoz kötött teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik templomot vagy kápolnát látogatnak és ott elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet –, nemcsak ezt a napot megelőző vagy követő vasárnapra, illetve Mindenszentek főünnepére helyezhető át, hanem az egyes hívő szabad döntése alapján, november hónap bármely más napjára is.
  3. Az öregek és betegek, illetve mindazok, akik súlyos okból nem hagyhatják el otthonukat…., szintén elnyerhetik a teljes búcsút. Ennek előfeltétele, hogy lélekben egyesüljenek a többi hívővel, szakadjanak el a bűntől és álljon szándékukban, hogy az első lehetséges alkalommal teljesítsék a három megszokott feltételt (gyónás, szentáldozás, és a Szentatya szándékára való ima). A búcsú elnyerése számukra úgy történik, hogy Jézus vagy a Szűzanya képe előtt végeznek imádságot az elhunytakért, …. élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy valamilyen irgalmas cselekedetet végeznek, felajánlva Istennek saját életük fájdalmait és viszontagságait…. (Kivonat az Apostoli Penitenciária dekrétumából.)

Részletesen itt olvasható a rendelkezés.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/egesz-novemberre-kiterjesztik-halottak-napi-bucsu-elnyeresenek-lehetoseget

 

share