Események betöltése
  • Ez az event elmúlt.

Heaven’s Garden – TRIP PARTY – új helyszín, eredeti partihangulat!

A rutinos 777 és ShoeShine.hu követők már tudják, hogy a nagy sikerű Heaven’s Garden partysorozatban nem lehet csalódni. Még akkor sem, ha új helyszínre költözik. Ezúttal az őrjítő ritmusok a Szilágyi Dezső téri TRIP hajóra úsznak fel, ahol a régi szervezők és a zseniális DJ-k garantálják a hangulatot. Sőt, most még teljesebb lehet az este, mivel a buli előtt, 19 órától egy tüzes dicsőítő alkalmat szervezünk a Szilágyi Dezső téri református templomban.

A lelki feltöltődés után egy rövid sétával érkezhetsz a TRIP hajóra, ahol a party aréna, a bár és a kávéház már 20 órától várja a táncolni és beszélgetni vágyókat. Igen, jól látod, ismét egy hajópartival készülünk, de ez egy másik. Ez a TRIP hajó!

Szeretettel várunk most egy valóban teljes estére, melyben lelki és testi felüdülésben is részed lehet!
Az új helyszínről: TRIP hajó, a Szilágyi Dezső téri református templommal szemben! Az egész hajó a miénk lesz. Védett helyen, minőségi italokkal, időjárástól függetlenül, szeretettel várunk a Heaven’s Garden Trip bulin!

A részletek:
# 19.00 – Dicsőítő imaest a magyar fiatalokért!
# 20:00 – Kapunyitás a hajón. Gyere, találkozz, csevegj, ismerkedj!
# FONTOS: A belépés feltétele, hogy a facebook eseményen kattints az “OTT LESZEK” gombra!
# Érkezz időben, megéri!
# Légy ember közöttünk és maradj is az!

A templom: Szilágyi Dezső téri református templom
A buli helyszín: TRIP HAJÓ (1011, Budapest Szilágyi Dezső tér 2-es móló)
Időpont: 2019. szeptember 14. szombat 19:00
Belépés: facebook regisztrációval: 1500 HUF, regisztráció nélkül és a helyszínen: 2000 HUF.
Ne feledd, kattints az “OTT LESZEK” gombra a facebook eseményen!
Regisztráció lezárása: 2019 szeptember 13. 12 óra
Jegyek elővételben ezen linken vásárolhatóak!
Ha kérdésed van, vagy szívesen segítenél az előkészületekben, írj a clubnight(kukac)shoeshine.hu címre!

Start

szeptember 14 @ 19:00

End

szeptember 15 @ 02:00

Location

Trip Hajó
Budapest,

Share this Event