Fodor Réka afrikai missziós orvos előadása

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna  a tenger.” Teréz anya

Fodor Réka afrikai missziós orvos előadása

  1. 05.05-én, szombaton a közösségi házban vendégül láttuk Dr. Fodor Réka belgyógyászt, aki harmadik afrikai missziós útjára készül az ősszel. Mintegy nyolcvanan gyűltünk össze minden korosztályból az előadás meghallgatására.

Réka Budapest egyik kerületében háziorvosként dolgozik. Kétgyermekes családanya, férje súlyos krónikus betegségből gyógyult. Gyermekkorában, Albert Schweitzer könyveit olvasva ébredt benne a vágy az Afrikában élő emberek sorsának segítésére, ami néhány éve vált megvalósult álommá. Saját szabadsága terhére, térítésmentesen végzi Afrikában orvosi tevékenységét. Családja szeretettel és együttműködéssel veszi körül Rékát, és támogatja útján. Az előadásra is mindnyájan elkísérték.

Uganadai, majd nigériai több hetes missziós orvosi munkája során Réka belecsöppent egy világba, ahol a hétköznapok, azok tevékenységei, az emberek lehetőségei és gondolkodásmódja sokban különbözik az általunk megszokott, természetesnek vélt valóságtól. A döngölt padlójú orvosi váróban 3-4 napot is vár egy- egy súlyos beteg gyermek a vizsgálatra. Az oktatás, az egészségügyi ellátás minden eleme önfinanszírozású, s ezt a legtöbb embernek nincs módja megfizetni. Az egészséges ivóvízhez való hozzájutás sok faluban nehézkes, más falvakból, akár 10-20 km távolságról hozzák a vizet. A malária népbetegség, rengeteg áldozatot követel, pedig felismerése, gyógyítása szövődménymentes esetben roppant egyszerű, s a mi léptékünkkel mérve olcsó.

S mégis. Réka arról beszélt hosszan előadásában, e körülmények között mennyi vidámsággal, életigenléssel, hittel, reménnyel és szeretettel találkozott. A közönséget is meghatotta a 12 éves kis Sarah története, aki a terrorfenyegetettség miatti városlezárás napjaiban a rendőrségre szervezett vizsgálaton, ahova a szomszéd iskola tanulóit is áthozták szűrésre, önként vállalta a tolmács szerepét, és egész nap alázattal szolgát. Sarah megosztotta Rékával álmát, hogy orvos legyen, és szülőföldjére jöjjön vissza gyógyítani.

A gazdag fényképanyaggal illusztrált előadás eljutott a legtöbb hallgató szívéig. Közösségünk bőkezűen járult hozzá Réka következő útjának támogatásához, amivel sikerült hozzátennünk egy cseppet ahhoz a tengerhez, ami segíti, hogy szegény sorsú társaink, testvéreink élete saját országukban, otthonaikban válhasson könnyebbé. Az előadó Afréka című könyve megvásárolható az irodában vagy a sekrestyében. Aki pedig szeretne még hozzájárulni Réka őszi missziós útjához, az Afréka Alapítvány támogatásával, a 10101346-27099400-01004002 számlaszámra utalva teheti meg. Réka azokat is várja, akik szívesen bekapcsolódnának missziós munkájába. Vallja, hogy a karitatív segítségnyújtás útjára lépő társaink saját életét, gondolkodását is gyökeresen megváltoztathatja egy ilyen megtapasztalás.

-pg-

Az Afréka könyv ára 3500 Ft. Minden egyes eladott példány fedezi egy maláriában szenvedő ember gyógykezelését. Májusban templomunkban az ínségesek perselyébe dobott adománnyal is Fodor Réka alapítványát támogathatjuk.

Share