„ÉSZAKI FÉNY” címmel az Arte Semplice kamarakórus adott adventi hangversenyt

December 18-án az esti szentmise után „ÉSZAKI FÉNY” címmel az Arte Semplice kamarakórus adott adventi hangversenyt.
A kórus 2011 novemberében alakult énekelni szerető baráti társaságból, amely az évek során fokozatosan bővült. Most a sok betegség miatt kisebb létszámmal szerepeltek. A kórus repertoárján jellemzően reneszánsz, kora-barokk, valamint XX. századi és kortárs művek szerepelnek. Az énekkar gyakran vesz részt egyházi és világi rendezvényeken, magyarországi és külföldi kórusfesztiválokon. Alapító karnagya Heltai-Duffek Ildikó, aki az együttessel 2017 áprilisában a 16. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen szerepelt, és karnagyi különdíjat kapott. Gödöllőn él férjével és kislányával. Bár budapesti a kórus, több gödöllői kötődésű tagja is van.
A koncert előtt, a szentmisén az áldozás alatt is énekeltek, Gjello: Ubi karitas című művét. A hangverseny három részből állt. Az elsőben észak-európai és magyar kortárs szerzők műveit hallhattuk, a másodikban 16-17-ik századi karácsonyi dallamok csendültek fel előadásukban, a harmadik részben pedig hagyományos karácsonyi énekek. Az utolsó énekeket a közönség tagjai együtt dúdolták, énekelték a kórussal: Mennyből az angyal, Csendes éj, a Kisjézus megszületett ….. . Majd nagy örömmel, közösen elénekeltük az Ó, jöjj, ó jöjj Üdvözítő című énekünket, amely a az előző szentmise záróéneke is volt, keretet adva adventi vágyakozásunknak.
Köszönjük a szívet, lelket gyönyörködtető, karácsonyi felkészülésünket segítő koncertet.

-hh-

Forrás: FÉNY ÉS FORRÁS

share