Lelki nap 2022. 04. 09.

A húsvét közeledtével lelkünket egyre inkább meg kell tisztítani, hogy felkészítsük az ünnepre. Ebben a készülődésben segített nekünk a lelki nap ezen a szombat délelőttön. Reggel 9-kor gyülekeztünk, és az első fél órában csendes szentségimádáson vettünk részt. András atya javasolta, hogy a csöndben tegyük Isten elé a félelmeinket, sebeinket, fájdalmainkat, szorongásainkat, majd adjuk át Neki az örömeinket is, és imádságban gondoljuk át, miért vagyunk hálásak a Mennyei Atyának.
Ezután Pici atya tanítását hallgattuk meg a bűnbánatról, hiszen a nagyböjti időszak éppen erre hív. Miért van szükség bűnbánatra? – tette fel a kérdést. Mert bűneimmel elsősorban Istent bántom meg, és ezt a kapcsolatot szeretnénk helyreállítani. Jézusról tudjuk, hogy milyen új módon állt hozzá a bűnhöz, hogy Ő elítéli a bűnt, de a bűnöst nem, vagyis a bűnöst meg lehet menteni. Pici atya arról is elmélkedett, milyen a jó bűnbánat. Első lépésként be kell ismerni saját magamnak, hogy bűnt követtem el. Második lépésként be kell vallanunk Istennek, hogy bűnösök vagyunk. Félünk, szégyelljük magunkat, de ez nem szégyenteljes, ez felszabadító! Ne hagyjuk, hogy a gonosz megfélemlítsen! Harmadik lépésként pedig törekednünk kell a jóra. A gyónásban új esélyt kapunk, de tudnunk kell, hogy folyamatos bűnbánatra van szükség, és ez folyamatos megújuláshoz vezet. Keresztényi életünk arról szól, hogy Isten állandóan felkínálja, hogy kezdd újra!
Rövid szünet után Lajos atya folytatta a tanítást a megtérésről, ami nem egy pontszerű esemény. Akár beleszületünk egy vallásos családba, akár felnőtt megtérők vagyunk, Isten- kapcsolatunkat, hitünket ténylegesen személyessé kell tenni. A nagyböjt 40 napja alatt rá kell jönnünk, hogy mi mind Jeruzsálembe tartunk. Saját személyes utunkon fel kell fedeznünk, hol tartunk, mit kell még tennünk, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk. Ennek a személyes útnak a szemléltetésére Lajos atya egy svéd író történetét mesélte el egy durva, erőszakos férfiről, hogy megértsük, mit jelent lelki utat bejárni. A történet arra tanít, hogy le kell mondanunk az egónkról. Nem önmagunkat tesszük szentté, hanem amit felismerünk az életünkben, azt kell követni. A lelki élet útja ellenkező attól, mint hogy az evilági ember „megcsinálja magát”. Engedjük, hogy a felismert hivatás dolgozzon rajtunk! Mindannyiunknak Jeruzsálem felé kell tartanunk! Ezen az úton találkozunk jóval, rosszal és gonosszal is. Útközben tudatosítanunk kell, minek kell átalakulni, és annak is, hogy amit hordozunk hivatásként, nagyon törékeny, bármelyik percben összetörhet. Cserépedényben hordozzuk.
A tanítások alatt lehetőség volt szentgyónásra is. Lelki napunkat keresztúttal zártuk. Hálásan köszönjük az atyáknak az idejüket!

share