Vasárnapi hirdetések

Ünnepek:

Péntek: Urunk születésének hírüladása

Hirdetés:

  • Szeretettel hívjuk nyugdíjas korú testvéreinket csütörtökönként délelőtt 09 órától 10 óráig a közösségi házba találkozásra, beszélgetésre.
  • Ne feledkezzünk el a böjtről a nagyböjti idő péntekjein, ilyenkor nem lehet húst enni, kötelező mindenkinek 14 év fölött. Minden napra vállaljunk ezen felül is valamilyen lemondást, amivel készülhetünk. Húsvéti szentgyónásunkról se feledkezzünk el. Ne hagyjuk az utolsó napokra.
  • Nagyböjti időben péntekenként keresztutat végzünk a templomban délután 5 órától!
  • Jótékonysági egyházzenei koncert lesz a Karpátaljai Családokért egyesület szervezésében Gödöllőn a Művészetek Házában március 27.-én 19:00 órától. Belépőjegyek vásárolhatók a Művészetek Házában a szokásos módokon.
  • Gödöllő város szeretettel hív bennünket március 24.- én este 18:00 órára a Főtérre közös imádságra, együttlétre a békéért, hogy erősítsük mindannyiunk elkötelezettségét a béke reményében.
  • A József szövetség önkénteseket vár, akik szívesen imádkoznának egy megfogant életért! Csütörtökön a szentmise után várjuk mindazokat, akik szívesen imádkoznának napi öt percet erre a szándékra. Bővebben a plakáton és a szórólapokon az asztalon!
  • Templomunk tavaszi nagytakarítása április 2.-án délelőtt lesz. Aki szeretne csatlakozni jelentkezzen a csoportvezetőknél, vagy csak jöjjön ezen a napon 9 órára!
  • Könyvajánló: Szeretettel ajánlunk két könyvet. Jacenkó Edit : Evezz a mélyre című könyve, mely a teremtett világ és az ember kapcsolatáról szól, valamint Taylor Caldwell: Lucanus című művét, mely Szent Lukács apostol életét mutatja be. Érdeklődni a sekrestyében lehet mindkét könyvről!
  • Valamint két zenei cdt is ajánlunk: Bódi Mária Magdolna vértanúságáról és a magyar papok és szerzetesek XX. századi vértanúságáról szóló albumokat. Ezek megvásárlásával támogatjuk a diktatúrákban üldözött egyházi személyek emlékművének felállítását! Ugyancsak a sekrestyében érdeklődhetünk!
  • A szentmisék végén a záróének után ezentúl a „Szent Mihály arkangyal…” kezdetű imát imádkozzuk! Kérjük a testvéreket, hogy még ezen is közösen vegyünk részt!

Szentháromság plébánia
Hirdetés
Nagyböjt 2. vasárnap

Ünnepek:

Szombat: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Hirdetés:

Szentháromság plébánia
Hirdetés
Nagyböjt 1. vasárnap

Hirdetés:

  • Zarándoklatot szervezünk Medjugorjéba, részletek a hirdetőtáblán.
  • Szeretettel hívjuk nyugdíjas korú testvéreinket csütörtökönként délelőtt 09 órától 10 óráig a közösségi házba találkozásra, beszélgetésre.
  • Ne feledkezzünk el a böjtről a nagyböjti idő péntekjein, ilyenkor nem lehet húst enni, kötelező mindenkinek 14 év fölött. Minden napra vállaljunk ezen felül is valamilyen lemondást, amivel készülhetünk.
  • Minden este 8 órakor közös imára hívnak bennünket a békéért!
  • Nagyböjti időben péntekenként keresztutat végzünk a templomban délután 5 órától!
  • A szentmisék végén lehetőségünk lesz hamvazkodásra, ha a szerdai napon nem tudtunk szentmisén részt venni.
  • Pécsi Rita tart előadást „Az irgalmas szülői szeretet” címmel Valkón a templomban március 10.-én 18:00 órától. Szeretettel várnak bennünket is.
  • Zarándok tábort szervezünk 12- 18 éveseknek július 22.- 28. közt Márianosztráról. Aki szeretne menni keresse Bacsi- Nagy Gergelyt!
  • Március 19.-én egész napos szentségimádás lesz itt a templomban. A hirdetőtáblán bővebben olvashatunk róla!
  • Elindult Egyházközségünk Facebook oldala, Gödöllői Szentháromság Plébánianéven! Minden nap igyekszünk lelki gondolatokkal, hirdetésekkel segíteni a mindennapi keresztény életünket!
  • A Kalkuttai Szent Teréz karitászcsoport gyűjtés szervez az ukrajnából menekülő testvéreink számára. Az adományokat ezen a hétvégén várjuk a szentmisék alatt. Hétfőn fogjuk összegezni az adományokat, utána még jelezni fogjuk, hogy mire lenne szükség. Kérjük a testvéreket, hogy figyeljék a honlapunkat és facebook oldalunkat.

Hétfőtől Püspök atya is megszüntette a járvány miatt bevezetett korlátozásokat a templomokban és a közösségi összejöveteleken! A rendelkezés a hirdetőtáblán olvasható!

2022. február 27.
Évközi 8. vasárnap

Ünnepek:

Szerda: Hamvazószerda

Hirdetés:

  1. Zarándoklatot szervezünk Medjugorjéba, részletek a hirdetőtáblán.
  2. Szeretettel hívjuk nyugdíjas korú testvéreinket csütörtökönként délelőtt 09 órától 10 óráig a közösségi házba találkozásra, beszélgetésre. Egy-egy kisfilm, történet, bibliai gondolat fényénél tudjuk megbeszélni, megosztani örömeinket és bánatainkat, reményeinket és aggodalmainkat, gondolatainkat mulandó életünkről és az örökkévalóságról. A közös együttlétet rövid imával zárjuk. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.
  3. Hamvazószerdán megkezdődik a nagyböjt, néhány szó a böjti fegyelemről: Hamvazószerdán szigorú böjti nap van, 3x lehet enni és egyszer jóllakni, húst nem lehet enni, kötelező mindenkinek 18 és 65 év között. Böjti nap van a nagyböjti idő péntekjein, ilyenkor nem lehet húst enni, kötelező mindenkinek 14 év fölött. Minden napra vállaljunk ezen felül is valamilyen lemondást, amivel készülhetünk.
  4. Ferenc pápa arra kér bennünket, hogy hamvazószerdai böjtünket ajánljuk fel a békéért. Valamint minden este 8 órakor közös imára hívnak bennünket, ugyancsak a békéért!
  5. Nagyböjti időben péntekenként keresztutat végzünk a templomban délután 5 órától!
  6. A „Hittel élni” sorozat következő alkalma most pénteken a szentmise után lesz a templomban. Vendégünk László Tamás, aki „Igazság és irgalom” címmel fog beszélni
  7. Hamvazószerdán reggel 7kor és este 6kor lesz szentmise.
  8. Jövő vasárnap a szentmisék végén lehetőségünk lesz hamvazkodásra, ha a szerdai napon nem tudtunk szentmisén részt venni.
  9. Hallgassuk meg a Püspöki Konferencia körlevelét. A felolvasott rész egy kivonat, a teljes szöveg elolvasható a honlapon és a hirdetőtáblán!
  10. Járványügyi rendelkezések:
    1. Kötelező a maszk viselése minden liturgikus esemény alkalmával, valamint a közösségi összejöveteleken is! Ugyanígy kötelező a fertőtlenítés és a távolságtartás!
    2. Kérjük, hogy a templom és a közösségi ház minden termében figyeljünk erre oda!