A második beavató szentség a bérmálás szentsége. Míg a keresztségben az új szövetség megkötése történik Krisztus és a megkeresztelt között, addig a bérmálásban ennek a Krisztusban újjászületett életnek a kiáradásához, a tanúságtételhez kapunk a Szentlélek által sajátos kegyelmi ajándékot. Míg a keresztség, a bűnbánat szentsége, az Eukarisztia vétele és a betegek szentsége az egyéni krisztusi életünket táplálja, addig a bérmálás szentsége egyénileg nem tesz tökéletesebbé, hanem arra képesít, hogy ezt a krisztusi életet másokkal is megosszuk. Arra ad küldetést, hogy az apostolkodásban a Szentlélek kegyelmével tudjuk az Ő ajándékait kamatoztatni a közösség javára.

Mint minden szentségnek, a bérmálásnak is van érvényes és gyümölcsöző kiszolgáltatása. Lehet, hogy valakit érvényesen megbérmálnak, és a kegyelem, amit kapott, különböző személyi akadályok miatt nem tud működni az illetőben. Ahhoz, hogy valaki a bérmálás szentségében gyümölcsöző módon részesüljön, bizonyos személyi feltételeknek kell teljesülniük.

Ilyenek:

Megfelelő hitismeret az Egyház tanítása szerint, valamint várakozó hit, hiszen ennek alapján kell tanúságot tennie hitéről a megbérmált kereszténynek.

Ott kell élnie a szívében Jézus vágyának: mindenkit magamhoz vonzok. Mi ugyanis Krisztus és az Egyház személyes küldetésében apostolkodunk.

Személyi érettséggel és bölcsességgel kell rendelkeznie, hogy ezt az apostoli munkát személyre szabottan, a többiekkel eggyé válva, ajándékként tudja adni, hiszen nem lecke felmondásról, nem igazságok kinyilatkoztatásáról, hanem Isten irgalmas szeretetének közvetítéséről szól a küldetés. Ehhez érett, felelősségteljes személyiség kell. Ezért a Váci Egyházmegyében a püspök atya szándéka szerint 16 éven aluliakat semmiféleképen nem bérmálnak. A 16 éven felülieknél pedig természetesen az előbbi feltételek szükségesek.

A bérmálás is csak egyszer felvehető szentség, mert ezt a küldetést és a hozzá rendelt kegyelmet eltörölhetetlen jegyként kapjuk a Szentlélek által, egész jellemünket meghatározóan.

A bérmálás szentségének kiszolgáltatója mindig a püspök. Ezt azonban bármelyik felszentelt papnak átadhatja, ezt nevezzük delegációnak. Ha azonban felnőtt keresztség történik az Eukarisztia vétele és a bérmálás szentségével együtt, akkor azt mindig végezheti keresztelő pap.

A bérmálás szentsége is a közösség ünnepe. Minden szentség által, még a gyónással is, az Egyház tagján keresztül az egész Egyház kap kegyelmi táplálékot. A bérmálás szentségénél ez különösen is így van, mert sajátos jellegénél fogva a megbérmált kegyelmi küldetése a közösség javára szól. Ezért e szentség kiszolgáltatásánál lehetőleg az egész közösség együtt ünnepeljen, imádkozzon.

Imádkozzunk a bérmálásra készülőkért, hogy Jézus és az Egyház akarata szerint merjék egész személyiségüket Krisztusnak ajándékozni, hogy jó eszközei legyenek az apostolkodásnak.

Az Úr Jézus szent testének és vérének szentsége. János evangéliumának 6. fejezetében, az eukarisztikus beszédben Jézus világosan tanítja, hogy Ő az élet kenyere, és ez a kenyér az Ő teste a világ életéért. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, abban lesz élet, aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, abban nem lesz élet. Jézus tehát azért maradt itt közöttünk az Eukarisztiában, hogy táplálja bennünk az Ő isteni életét. Hogy a mennyei Atya gyermekeivé, ’krisztusokká’ formáljon minket. A táplálás mindig folyamatosságot jelent, nem lehet félévenként táplálkozni, ez az élet elsorvadásához vezet. Az Eukarisztia lényege, hogy Jézus személyesen jön el hozzám. Nem valamit, hanem valakit, az örökkévaló Fiúistent, aki szeretetből eggyé vált velem, és visszamenve az Atyához magával akar vinni; ezt a Krisztust vesszük magunkhoz. Csak az részesülhet az Eukarisztiából, aki Jézusnak ezzel a szándékával eggyé válik. Vagyis vágyakozom arra, hogy Krisztus élete bennem növekedjék, vágyakozom arra, hogy a másokért megélt áldozatos szeretet kiteljesedjék bennem, és vágyakozom arra, hogy Krisztus hazavezessen az Atyához. Ezt a folyamatos, személyes egységet táplálja bennem az Eukarisztia, és így lesz bennem lelki táplálékká. Ezért, ha ez az élet, és kapcsolat súlyosan meglazul bennem, akkor a bűnbánat szentségével helyreállítjuk a kapcsolatot, és akkor már táplálhatom az élet kenyerével.

Az Eukarisztia lényeges mozzanata, hogy csak az Egyházzal egységben, a felszentelt püspök, pap által lényegül át a kenyér Krisztus testévé, és a bor Krisztus vérévé. Hiszen ezt az ajándékot Krisztus az Ő apostolaira bízta, és rajtuk keresztül maradt meg a mai napig Krisztus e szentségi jelenléte.

Adjunk hálát Istennek ezért végtelen kegyelmi forrásért, és éljünk is vele az Ő akarata szerint.

A szentségimádás pedig az Eukarisztia iránti tiszteletünk sajátos formája. Minden csütörtökön egy órás szentségimádás van templomunkban. Jézus el akar árasztani minket az ő szeretetével, gyógyítani akarja sebeinket, szólni akar hozzánk. A szentségimádás alatt mindig történik valami bennünk, még akkor is, ha ebből gyakran semmit sem tapasztalunk.

Urunk Jézus Krisztus jól ismerte az embert, nem kell neki bennünket bemutatni. Tudja, hogy esendők vagyunk, és nehéz kitartanunk a jóban. Ezért nemcsak meghív bennünket a keresztség szentsége által a Vele megélt életközösségre, hanem egy külön szentség segítségével lehetőséget ad, hogy az elveszett istengyermekséget visszakaphassuk. Ez a kiengesztelődés szentsége (gyónás). Hogy világosan értsük ennek tartalmát, néhány fogalmat meg kell különböztetni.

A bűnbánat az az állapot, amiben rádöbbenek istenkapcsolatom elvesztésének, vagy a Vele való kapcsolatom meggyöngülésére, és átérzem ennek hiányát, fájdalmát. Tehát, vágyakozom a kapcsolat helyreállítására. A bűnbánat azonban még nem hozza helyre a megszakadt kapcsolatot, csak szükséges előfeltétele annak. A kapcsolat helyreállítása Isten irgalmas szeretetének kegyelme által akkor történik meg, amikor odamegyek Krisztushoz, és azt mondom neki: vétkeztem, fogadj vissza. Krisztus az Egyházban él tovább, ezért rendelte a kiengesztelődés szentségét, és ezt a megbocsátó szolgálatot apostolaira és utódaira (püspökök, papok) bízta.„Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,22-23) Jézust megkerülni, az Ő akarata ellen tennünk nem lehet, és Ő Egyházára bízta a bűnbocsánat szentségét.

Sohase féljünk attól, hogy egy embernek valljuk meg a bűneinket. Valójában mindig Krisztusnak, és az Atyának szólunk, hiszen hozzájuk akarunk visszatérni, és Ők fogadnak be. Csak ennek látható, érzékelhető, biztonságot adó eszközét bízza az Egyházra, ezért a gyóntatók Krisztus lelkületével fogadják a bűnbánót. „…nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15,7) Mi magunk is egy jó gyónás után igazi örömet, felszabadultságot, az újrakezdés reményét éljük át. Ne fosszuk meg magunkat, az Egyházat és Istent ettől az örömtől. Ne halogassuk, mert ez mindig a sátán kísértése.

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28)

Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, akik elhagyják apjukat és anyjukat, és a kettő egy lesz. A kinyilatkoztatás háromezer évvel ezelőtt már nagyon szépen, de nagyon határozottan megfogalmazta a házasság lényegét: a férfinak és a nőnek egész személyiségét kölcsönös szeretetből odaajándékozó életszövetsége.

A bűn által megsérült ember azonban, minden jó szándéka ellenére is folyamatosan küzd az önzés kísértésével. Minden – a legkisebb – önzés is a házasság egysége elleni bűn, mert a házasság az ajándékozó szeretet egysége. Isten jól ismeri az ember gyöngeségét, a világ kihívásait és azt is jól tudja, hogy egyedül képtelenek vagyunk megvalósítani ezt a Szentháromság-mintájú családi életet. Isten ugyanis saját képére és hasonlatosságára, vagyis a Szentháromság mintájára teremtette az embert. Mivel isteni létmódot (feltétel nélküli, kölcsönös szeretetet „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”) csak Istenben és Isten által tudunk megvalósítani, ezért Jézus Krisztus az Egyháznak ajándékozza a házasság szentségi kegyelmét. Ezt azok, akik a fenti módon akarják élni a kölcsönös szeretet életét, mint forrást kapnak meg. Ebből a kegyelmi forrásból, aki maga Jézus Krisztus, merítik a kegyelmet kegyelemre halmozva, hogy ne megkopjon, hanem megerősödjön egymás és gyermekeik iránti szeretetük.

A házasság szentségének kegyelme azonban csak akkor gyümölcsöző, csak akkor tudja kifejteni a házasokban a hatását, ha személyes istenkapcsolatban élnek, és ezáltal képesek arra, hogy folyamatosan táplálkozzanak a kegyelem forrásából. Ezért olyan fontos, hogy ne csak a házasság szentségére készülve, hanem később is az életük folyamán éljenek az Eukarisztiával, ahol Krisztussal válnak eggyé. Ezért nem a templomban megkötött, hanem a Szentháromságban megélt házasság a garancia a boldogságra.

Urunk Jézus Krisztus saját személyében egyedül tette teljessé a megváltás művét, és lett számunkra az üdvösség útja. Azt akarta, hogy minden nép és nemzet, minden egyes ember megismerhesse Őt, választhassa Őt és általa üdvösségre juthasson. Számtalan kegyelmi ajándékát, melyeket a Szentlélek által áraszt a világra, nem jeltelenül, hanem konkrét személyek által akarta, hogy jelen legyenek a világban, és ezért kegyelmi kincseit az Egyházra, annak vezetését és gondozását Péterre és utódaira, illetve a püspökökre és a papokra bízta. Ez a tagozódás azonban a Szentlélek vezetése által bontakozott ki az Egyházban. Már Szent Pál apostol is leveleiben (és itt még nem egyértelmű a szóhasználat és funkció) püspököket (episkopos) és presbitereket említ. Nyilván az apostoli kor az, amely az Egyház strukturális kialakulását meghatározza az I. században.

Az egyházi rend szentségét az utolsó vacsora eseményeihez és szavaihoz kötjük. Az Eukarisztia és egyházi rend szentségének forrása Jézus szava: „……… ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”(1Kor 11,25)

Amikor az Eukarisztia (szentmise) bemutatását apostolaira bízza, akkor ennek a szolgálatát és „hatalmát” is átadja. Ehhez járul a feltámadt Krisztusnak a Tibériás tavánál adott pásztori küldetése: „legeltesd juhaimat, legeltesd bárányaimat” (vö. Jn 21, 16-17)

Jézus Krisztus a főpapi tisztségéből sajátosan, speciális módon adott az egyházi rend szentségével Péternek és utódainak a teljes Egyházra vonatkozólag, a püspököknek, akik Péterrel egységben szolgálnak az egyházmegyére vonatkozólag, és a papoknak, akik a püspökkel egységben szolgálnak egy kisebb közösségre, a plébániára vonatkozólag.

Az egyházi rend szentségének, amelyet a püspök szolgáltat ki kézrátétellel, hármas fokozata van: a püspök, az áldozó pap és a diakónus. Sajátos feladatuk Krisztusnak, mint örök Igének a hirdetése (igehirdetés), a közösség megszentelése, kegyelmi táplálása (szentségek), és a közösség egységbe fogása és vezetése. Az egyházi rend szentségében erre sajátos karizmát kapnak a Szentlélek által, mely nem egyéni életüket szolgálja, hanem a Krisztustól kapott  szolgálat megvalósítására szól. Mindaz, amit Jézus általában a keresztényekre mond, az Ő követőire, az a papokra, püspökökre még fokozottabban érvényes, „ Mert …….. akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak. (Lk 12,48)

Szent Ágoston püspök, saját életében megtapasztalva a kegyelmi rendet, ezt mondja: „Veletek vagyok keresztény, értetek püspök.”

Imádkozzunk papjainkért, hogy Krisztus szolgálatát hűségesen teljesítsék!