Fiatalok vagyunk, a legtöbben 20-as, 30-as éveinkben járunk, porontyaink többsége még kisbaba vagy óvodás, bár egyre több köztük az iskoláskorú. Örömök és nehézségek a gyermeknevelésben, a házastársi kapcsolatban, Istenre és egymásra figyelés, az Úr útmutatásainak követése és vágyaink megélése – többek között ilyen és hasonló témákról beszélgetünk találkozóinkon Pici atya lelki vezetésével.
A fiatal házasok hittancsoportja a hónapok páratlan szerdáin 19:30-tól – legközelebb 2022. október 5-én – tartja másfél órás (néha kicsit hosszabb 😉) összejöveteleit a Szentháromság-plébánián. Szeretettel várjuk közösségünkbe mindazokat, akik számára fontos Jézus útmutatása ebben az életszakaszban (is). (A képen az egyik kis csoportunk látható – ennél sokkal többen vagyunk, hála az Úrnak! 😊) További információ a plébánia honlapján: https://szentharomsagtemplom.hu/csoportok/…

 

Október 9-ére zarándoklatot hirdetünk az egyházközség számára Mátraverebély- Szentkútra a Magyarok Nagyasszonya-Rózsafüzér Királynője búcsúba.
Indulás reggel 8 órakor, a Szentháromság Templom parkolójából.
[distance1]
Jelentkezni lehet Morzsányiné Ibolyánál és Kötélné Marikánál.
[distance1]
A zarándoklat költsége 2.000 forint!

Október 8-án, szombaton, az esti szentmise után 19 órától Kovács Lajos atya és Tariska Eszter rövid előadást tart a szemlélődő imáról.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki örömmel betekintene a keresztény meditációnak ebbe a korai kereszténységig visszanyúló imamódjába.
Házas hittant tartunk minden hónap második és negyedik keddjén.
Találkozóink célja, hogy a közösségből merítve erősítsük családi életünket, házasságunkat Isten terve szerint.
A következő alkalom szeptember 27-e, kedd este 8 óra.
Szeretettel várjuk a testvéreket!

Az igekörön az életigével kapcsolatos tapasztalatainkat, gondolatainkat osztjuk meg egymással.
Találkozunk minden hónap első és harmadik hétfőjén.

Legközelebbi igekör: szeptember 19. hétfő este 19 óra, a közösségi házban.
Szeretettel várjuk a testvéreket!

Minden hétfő este 7-kor a Karitász szervezésében csendes imaórát tartunk a rászorulókért, a Szentháromság templom kápolnájában. Az Oltáriszentség előtti elcsendesedést Kalkuttai Teréz anya vagy Ferenc pápa gondolatai vezetik be, majd az imatapasztalatok megosztása zárja.

Szeretettel várjuk a testvéreket!