[distance1]
A tavalyi évben hazánkban került megrendezésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Ennek kapcsán a Hittel élni a XXI. században című előadássorozaton, 2022.
május 30-án,
19 órától Dr. Fábry Kornél atya – a NEK főtitkára – lesz a vendégünk és vele tekintünk vissza a kongresszusra.
[distance1]
Nagy lehetőség ez minden hívő számára, hogy röpke pillanatokban idézze fel magában a tavalyi élményeket. Többen voltak olyanok akik, lemaradtak erről a jeles eseményről, őket bíztatnánk, hogy jöjjenek és tapasztalják meg azt a szeretetet és örömöt amit a résztvevők annak idején átéltek.
Szinte biztos, hogy az elmúlt emlékek gyümölcséből mindenki feltöltődhet ezen a rövid alkalmon is. Ezért mindenkit nagy szeretettel várunk, aki Jézushoz egy picit is közelebb szeretne kerülni. Jó kedvben és vidámságban Kornél atya személyiségét ismerve, biztosan nem lesz hiány.
[distance1]
Legyünk együtt minél többen ezen az alkalmon, hiszen jól tudjuk, ha ketten vagy hárman összejövünk Jézus nevében, akkor Ő ott lesz köztünk!
Miért ne lehetnénk akár még többen is, mint ketten-hárman!?
Gyertek minél többen!
[distance1]
Várjuk a kedves testvéreket nagy szeretettel!
[distance1]
Isten Áldjon Benneteket!
[distance1]
– a szervezők –