Ketten-hárman imacsoport

Jézus mondja: “Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,19-20)”.

Jézus ígéretének megfelelően a Ketten-hárman imacsoportot a Szentháromság-templom második Szentlélek szemináriumát elvégzők azzal a szándékkal indították, hogy a szemináriumon megismert, elmélyített katolikus karizmatikus közösségi lelkiséget tovább élve, egymást segítve, közösen járják a hit, a megszentelődés és a szeretet útját. Az összejöveteleken a Szentlélek indításaira figyelve spontán imákkal és gitáros énekekkel dicsőítjük a Szentháromságos Istent, magasztaljuk Őt Önmagáért, a megváltásunkért és meghívásunkért; és hálaadással terjesztjük kéréseinket szeretteinkért, a reánk bízottakért és minden emberért. Nyitottak vagyunk a Szentlélek ajándékainak (1Kor 12,1 – 13,14) elfogadására, a közbenjáró imára, nyitottak arra, hogy imádjuk Öt, hogy befogadjuk a szentírásból útmutatásait, és a tanúságtételre.

Illésy István

Az összejöveteleket – a nyár kivételével – minden páratlan hét keddjén 19 órakor tartják a Közösségi ház kisebb emeleti termében, melyre szeretettel várják mindazokat, akik a lelkiség tapasztalatai szerint készek Istent magasztalni, Hozzá közelebb kerülni. Érdeklődni Illésy Istvánnál (tel: 30/475-5787, e-mail: illesyistvan@gmail.com) lehet.