Egyházközségünkből egy 13 fős kis csapat 2017. január 12-15. között Castel Gandolfóban volt, a Fokolare Mozgalom kongresszusán, ahonnan megújult elköteleződéssel tértek haza. Első alkalommal rendezték az elkötelezettek találkozóját olyan módon, hogy átfedésben volt a papi találkozóval, így az első 2 napon 800 atya és 700 világi ünnepelte együtt a plébániai mozgalom megalakulásának 50. évfordulóját. A magyar volt a harmadik legnépesebb népcsoport, az erdélyiekkel és a délvidékiekkel együtt száz fő körüli volt a magyar csapat létszáma – harmincnál is több pappal. A találkozó mottója „A közösség magvai”  volt.

A mozgalom vezetői felhívták a figyelmet mindannyiunk szolgálatára, hogy mindenki körül megszülethessen az egyház, hogy kérdés, kétely esetén Jézust választva az egység gyümölcseit teremhessük. A Fokolare Mozgalom alapítója Chiara Lubich ennek módját a következő öt lépésben vázolta fel: 1. Rátekinteni a valóságra. 2. Visszatérni a forráshoz, a Szentháromság valóságába. 3. Új pillantással tekinteni a valóságra: krisztusi szemmel nézni a világot, meglátni mindenkiben Jézust. 4. Élő sejteket létrehozni: a kapcsolatokból születnek akciók. 5. Mindent megosztani, mindenhova elvinni Jézust, hogy az új kultúra terjedjen. Keringtetni a szeretetet, hiszen az élet szeretet – ha nincs szeretet, nincs élet.

Pino Petrocchi püspök a csevegés, a hallgatás és a meghallgatás különbségére hívta fel a figyelmet, utóbbit úgy definiálta: „Felajánlok a szívemben számára egy helyet”. Előadásában sokunkat megragadott a kis, látszólagos jók összevetése a nagybetűs JÓ-val, előbbi, mint kísértés, utóbbi, mint Isten akarata jelenik meg életünkben.

A találkozón sokszor idéztek Ferenc pápától: „Adjátok a testvériség jeleit, a kölcsönösséget (ahogy Krisztus meghagyta), legyetek egy, hogy a világ higgyen!” Ugyanez a gondolat Chiaránál 2004-ben ez így hangzik: „Az egyház a 2-3 ember közötti egységben jelenik meg.”

Fabio Ciardi atya, a havi életige-magyarázatok szerzője pedig a következő módon buzdított bennünket: „Jézus mindent adott: 30 év máriás életet, 3 év prédikációs életet, 3 órát a kereszten, anyját, testét, vérét, végül az Atyával való egységét, így az elhagyott Jézus a modell a szeretetben, ezen a módon kell nekünk is szeretni testvéreinket.”  Chiara megfogalmazásában: „Az elhagyott Jézus egyesítette az embereket egymással és Istennel.”

A találkozó napjai végtelen hosszúnak tűntek, az éjszakák pedig igen kurtának és hidegnek (Olaszországban is hidegrekord volt ekkor), ennek ellenére mindannyiunknak sikerült erőt merítenünk az elkövetkezendő időszakra ahhoz, hogy komolyan vegyük Ciardi atya gondolatát: „Mindenkivel találkozzunk úgy, hogy tanulni akarunk tőle – és valóban, van is mit tanulni egymástól:)                                                                                             Zita és Balázs

Két beszámoló

„Krisztus szeretete sürget minket…” (2Kor 5,14-20)

Ezzel a mottóval a szívünkben kerestük fel Gödöllő egyes templomait és vettünk részt a különböző felekezetek istentiszteletein. Az imaalkalmakon való részvétel nem csak azért volt különleges ajándék számomra, mert képet kaphattam arról, milyen gazdagsággal áldotta meg Isten az Ő népét, hanem igazi lelki élményt jelentett az egység megtapasztalása, amiért Jézus a főpapi imájában imádkozik. „Legyenek mindnyájan egyek… és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17, 21-22).

Janó atya is ezt idézte prédikációjában, hangsúlyozva, miért fontos az ökumené. Ma nem azt kérdezik, milyen felekezetű vagy, hanem hogy keresztény vagy-e. Akkor vagyunk hitelesek és hatékonyak, ha megvalósul köztünk az egység, hogy a világ higgyen.

Igazán lélekemelő volt a hétfői istentiszteleten templomunkban együtt énekelni a taizéi énekeket a többfelekezetű kórussal, vagy megtapasztalni, hogy a református istentiszteleten a gyülekezet tagjai hangosan imádkoztak, meghallgatni a zsoltárokat, és hogy náluk kicsit másképp szól a Miatyánk is.

Albert Gábor evangélikus lelkészt könnyekig meghatotta az a karácsonyi hangulat, amit a zenekar és a Szentháromság-templomot megtöltő közösség elébe hozott. Olyan volt ez, mint mikor egy nagy család együtt ünnepel, leszáll közéjük a Szentlélek, és elhozza a megszületett Megváltó örömhírét. Ez az öröm született meg az én szívemben is újra, mikor azt éreztem, hogy a különbözőségeink ellenére van valami, ami összeköt és testvérekké kovácsol minket, és ez a Krisztusba vetett hitünk.

Janó atya a péntek esti istentiszteleten visszautalt a nyitó imaalkalom karácsonyi hangulatára és Ferenc pápa „Az evangélium öröme” c. apostoli buzdítására, miszerint nekünk, keresztényeknek két feladatunk van: Isten dicsőítése és az evangélium hirdetése. Kérjük a Szentlélektől a bátorságot, hogy hirdethessük az örömhírt, szóval és életünkkel, és ne várjunk arra, hogy majd akkor, ha tökéletesek és szentek leszünk. Régen sem a szentek hirdették Isten országát, hanem, akiben tűz volt

Jó volt látni, mennyi idegen arc vesz körül templomunkban, de még nagyobb öröm volt, milyen sokan gyűltünk össze mi, katolikusok, más felekezetek imaalkalmain, és a szeretetvendégségek alkalmával megállapíthattam, hogy mind katolikus, mind református testvéreink szívüket, lelküket beleadták, hogy ne csak lelki, hanem finom földi táplálékkal is kedveskedjenek egymásnak.

Simon Erika


„Krisztus szeretete sürget minket”

Mire is sürget a mi Urunk bennünket? Ezt a kérdést jártuk körül január 3. hetében Gödöllőn is, ahogy az ország és a keresztény Európa számos városában, az egységért fohászkodva.

Számomra az ökumené egész évben tart, több mint negyed évszázada áthatva az életemet.

Így az idén január 15-én, az imanyolcad hivatalos kezdőnapján az ökumenikus csoporttal imádkoztunk együtt az előttünk álló hét kegyelmeiért.

Hétfőn – a hagyományoknak megfelelően – a Szentháromság-templomban gyűltünk össze, ahol ökumenikus énekkar dicsőítette együtt az Urat. Ahogy Albert Gábor evangélikus lelkész fogalmazott, az egységben a karácsony csodáját élhettük át újra. Két szót helyezett ezen az estén a szívünkre, a programot, melyet Jézus világosan mutatott meg nekünk és élt elénk a szeretetben, és az akarást, melyre szükségünk van ahhoz, hogy megtaláljuk azt a személyes utat, mely Felé, Hozzá vezet. A lélekemelő alkalom után az agapén kézzelfoghatóvá tettük a szeretetünket testvéreink felé.

Kedden Máriabesnyőn találkoztunk, ahol ünnepi vesperás tette különlegessé az alkalmat. Lőrik Levente, baptista lelkipásztor hirdette az igét.

Szerdán baptista testvéreink voltak a házigazdák. Itt is sok, énekként felhangzó imádság szállt az ég felé. Ezúttal Ullmann Péter premontrei atya elmélkedett. Mondanivalója központi gondolata az volt, hogy igyekeznünk kell a múlt sérelmein túllépni, a sebeket begyógyítani, megbékélni és előre tekinteni, különben sóbálvánnyá válunk, mint  Lót felesége.

Csütörtökön a görögkatolikus templomban Balogh Tamás, református lelkész arra irányította figyelmünket, hogy minden gyülekezetnek megvan a különlegessége, sajátos nézőpontból látja az igazság egy szeletét, melyet, ha megosztunk egymással, közelebb kerülünk az ezerarcú Isten megismeréséhez.

Pénteken a református templomban gyűltünk össze, ahol a kórus által vezetett vesperást énekeltük együtt. Hugyecz Janó atya prédikált, az örömhír továbbadásának örömét helyezve a szívünkre. Mindnyájunknak fel kell tennünk a kérdést napról napra, mit (t)együnk. 🙂 Adjuk tovább az általunk megtapasztalt örömhírt úgy, hogy lelkünket Isten igéjével tápláljuk.

Az alkalom itt is agapéval zárult, ahol finom falatok mellett személyes beszélgetések által gazdagíthattuk egymást, Janó atya mit együnk kérdésére gyakorlati választ is találva.

A záró alkalomra az evangélikus templomban gyűltünk össze. Nyolc lelkész fejezte ki jelenlétével vágyát az egység iránt, mely egyezik Krisztus akaratával. Stella Leontin atya prédikációjában csúcsosodott ki a válasz a bevezetőmben feltett kérdésre: Mire sürget minket Krisztus? A szeretetre, mely a keresztény tanítás lényege. Rendkívül gazdagon, személyes példákkal tűzdelt igehirdetésében konkrét kérdéseket tett fel mindnyájunknak az élet minden területéről, mikor és hogyan fejezzük ki szeretetünket embertársaink felé? Hiszen ha nem szeretjük felebarátunkat, akit látunk, hogyan állíthatjuk, hogy szeretjük Istent, akit nem látunk? Figyelmeztetett bennünket az aznap hajnalban történt veronai buszbaleset kapcsán, szeressünk addig, amíg erre Isten lehetőséget ad nekünk, nehogy késő legyen! Krisztus szeretete ugyanis sürget bennünket.

A templom előtt a jéghidegben dideregve forralt bor, tea és házi sütemények segítettek megerősíteni bennem azt az érzést, melyet mindig átélek ezeken az alkalmakon: mintha a Mennyország a Földre költözne egy hétre.

És aki nem csak januárban szeretné ezt az egységet újra és újra átélni, minden péntek délben csatlakozhat a református templomban ahhoz az imaközösséghez, mely a világbékéért fohászkodik.

Szedmák Ágnes


Ferenc pápa Krisztus Király ünnepén, a hagyományos vasárnapi mise elején behajtotta a Szent Péter-bazilika szent kapujának (Porta Santa) ajtószárnyait, és ezzel véget ért az irgalmasság szentéve. Előtte, a még nyitott, virágokkal feldíszített kapunál a Szentháromság segítségül hívása után a következő imát mondta el:

Ó, Atyánk, szent és mindenható a szeretetben, aki a te Fiadban, a Szűz Máriától született Jézusban kinyilvánítottad végtelen irgalmasságod arcát, nézz jóságosan az imádságban összegyűlt Egyházra a jubileumi szentév lezárásakor. Miközben hálásan elismerjük a tőled kapott kegyelmi ajándékokat, valamint a szóban és tettben való tanúságtételre hívó bátorításodat, továbbá irgalmas szereteted gyengédségét, bezárjuk a szent kaput. A megszentelő Lélek újítsa meg reménységünket a Megváltó Krisztusban, aki mindig nyitott Kapu azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt, egyetlen Kapu, aki az eljövendő Országba vezet bennünket. Teremtő és szerető Atyánknak, a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus által, a vigasztaló Szentlélekben, minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen!

Az irgalmasság rendkívüli szentéve – 30. szentév a római katolikus egyház történetében – tavaly december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat befejezésének 50. évfordulóján ennek a kapunak a megnyitásával kezdődött.

Ferenc pápa a hívek tekintetét a szegényekre, betegekre és szükséget szenvedőkre akarta irányítani az elmúlt évben, és ebben ő maga járt elöl példával.

„Az ünnepség végén hálát adunk Istennek azért az ajándékért, amelyet az irgalmasság szentéve jelentett az egyháznak és sok jó szándékú embernek” – mondta Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság előtt.

 

Forrás és fotó: Magyar Kurír

 

A Szentatya homíliáját és az Úrangyala imádság előtt elmondott beszédét teljes terjedelmében olvashatják: www.magyarkurir.hu