Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen minden hónap első szombatján 17 és 20 óra között egy-egy egyházközség zarándokcsoportja vezetésével imádkozzák a hívek a rózsafüzért, amelyet szentmise követ. Július 1-jén Kálmán Peregrin OFM plébános atya meghívására, Janó atya vezetésével és a gödöllői, valamint a valkói egyházközség híveinek közreműködésével tartották meg az áhítatot. Gödöllőről és Valkóról egy nagy busszal és három kisbusszal, valamint személyautókkal érkeztek a hívek, akik megtöltötték a bazilikát.

Az elsőszombati áhítat ebben az évben különös jelentőséggel bír, ugyanis a fatimai jelenések 100. évfordulóját ünnepeljük. Szűz Mária Fatimában nyilatkoztatta ki az első szombat megszentelésére vonatkozó ígéretét.

A rózsafüzért az örvendetes titkokkal imádkoztuk, amelyet a gyermeket várókért és gyermekáldásért ajánlottak fel a zarándokok. Az imádság után Sarlós Boldogasszony ünnepének előesti szentmiséje következett, amelyen arról emlékeztünk meg, hogy Szűz Mária meglátogatta Erzsébetet. Kálmán Peregrin OFM atya homíliájában felhívta a figyelmünket arra, hogy ahelyett, hogy életünk problémáin bánkódnánk, szegezzük a tekintetünket az Úrra. Általa vegyük észre életünk örömteli pillanatait, mert küldetésünk, hogy ebből az örömből adjunk át azoknak, akikkel találkozunk. Kiemelte, hogy úgy kell Istent dicsőítenünk, ahogy Mária és Erzsébet dicsőítette Őt nagy csodatetteiért.

A liturgia után gyertyás körmeneten vettünk részt a bazilika melletti téren. A szent kútnál megújítottuk keresztségi fogadalmunkat, a Lourdes-i Szűzanya szobra előtt a betegekért imádkoztunk, majd a kegytárgyak megáldása következett. A körmenet a bazilikában folytatódott, ahol a kegyszobor előtt térdre borulva személyes imáinkat vihettük, Mária közbenjárását kérve, Isten elé. Ezt követően vesperással (esti dicsérettel) folytattuk közös imánkat, majd végezetül hazánk erkölcsi megújulásáért imádkoztuk a Kiáltás imát, amelyet a Mária Rádió élőben közvetített. Az áhítatról felemelt szívvel és lélekkel tértünk haza.

Uram, hálát adok neked csodáidért, amelyeket a mai korban is végbeviszel. Adj hitet, hogy a Te ígéreteidet szívből elhiggyük, és így Benned találjuk meg az igazi boldogságot. Áldd meg és segítsd azokat a házaspárokat, akik gyermekáldásért imádkoznak. Mutasd meg hatalmadat Uram!

„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” /Lk 1, 45/

 

ifj. Máthé László

 

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul pályázattal május 2-5-ig a Szent Imre Katolikus Általános Iskola hetedikes diákjaival Erdélybe utaztunk. A kiránduláson 40 gyerek és 4 pedagógus és egy kísérő vett részt. Sok élménnyel gazdagodtunk az úton és szép helyeken jártunk.

Nyitott szívvel indultunk felfedezni Partium és Erdély kulturális és történelmi nevezetességeit. Utunk első állomása a nagyváradi székesegyház volt, ahol imádkoztunk nemzetünk erkölcsi megújulásáért és a kincstárat is felkerestük. Itt őrzik Erdély védőszentjének, Szent László koponyacsontjának egy darabját, amit hermában tartanak. Idén Szent László koronázásának 940. és szentté avatásának 825. évfordulóját ünnepeljük, ezért a győri ereklyetartó, mely eredetileg Nagyváradon volt 400 éves távolléte után május 14-én ismét visszatér a városba.

Ezután Kolozsvárt bejárva megkoszorúztuk Mátyás király szobrát és a Házsongárdi temetőben fejet hajtottunk nagyjaink sírja előtt. A történelmi nevezetességek mellett felemelő érzés volt látni a természeti szépségeket is. Séta a Tordai-hasadékban, a torockói Székelykő látványa és megmászása, örökké megmaradó emlék mindenkinek. Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Déván is jártunk és a gondviselés kegyelmeit sokszor éreztük az út során. Itthon esett, mi pedig ragyogó napsütésben jártuk a történelmi magyar területet.

Déván meglátogattuk Böjte Csaba atya által alapított Szent Erzsébet Gyermekotthont, és átadtuk az iskolában gyűjtött adományt és jó állapotú magyar nyelvű tankönyveket. Nagy élmény volt az ott élő gyermekekkel való találkozás és a velük való rövid beszélgetés. Itt és az aradi vesztőhelyen, mikor a Himnuszt elimádkoztuk, és elhelyeztük iskolánk koszorúját, bizony sokunknak könny szökött a szemébe.

Reméljük, hogy a gyerekek jól a szívükbe vésték ezeket az emlékeket, és majd igyekeznek múltunk sebeit gyógyítani életük folyamán.

Pedagógusok és diákok

Házas csoportunkból huszonkét házaspár az idén is Leányfalun a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban töltötte lelkigyakorlatát Janó atya vezetésével. Janó atya tanításai a következő témák köré csoportosultak: Az életem evangélium-e mások számára? Szeretett tanítvány vagy. Te hogyan találkoztál ezzel a szeretettel? Mit jelent most számodra, hogy elhagytad az első szeretetet? Légy hű mindhalálig! Hogyan lát minket az Isten? Isten örül neked! Isten gyönyörködik benned!

Ezeket a kérdéseket a Szentírás fényében vizsgáltuk meg, és Janó atya ezúttal kicsit részletesebben foglalkozott a Jelenések könyvével, majd befejezésül végigvettük az irgalmasság lelki cselekedeteit.

Szombaton ebéd után jutott idő egy szép Duna-parti sétára. Bár még nem jött el az igazi tavasz, a hófoltok alól már előbújtak a hóvirágok a ragyogó napsütésben, és vidám madárdal kísért minket utunkon. Délután szentségimádással folytatódott a program, ahol a Lélek hangosan imádkozott bennünk, majd a szentmise és a finom vacsora után vetélkedőn vettünk részt. 13+1-es totón mérték össze csapataink a tudásukat, főleg az Ószövetségből vett kérdésekkel kapcsolatban, valamint játszottunk Activityt, ahol házas közösségünkben történt tavalyi eseményeket kellett lerajzolni, majd a „Magyarország szeretlek” tv-műsorból vett „Szóbeszéd” c. feladattal zártuk a vetélkedőt, de a közös játék és vidámság még késő estig folytatódott.

Vasárnap délelőtt filmvetítésre került sor a családról mint erőforrásról, mely után megosztottuk a látottakkal kapcsolatos benyomásainkat. Janó atyának sajnos már szombat este el kellett utaznia, de gondoskodott róla, hogy a vasárnapi szentmise ritka különleges ajándék legyen számunkra. Egy görög katolikus mise részesei lehettünk, melyet Szilágyi János atya celebrált, aki új fényben világította meg a tékozló fiúról szóló tanítást. Mindannyian kaptunk egy kis könyvecskét, amelyből követni tudtuk az imádságokat, kis zenekarunk pedig, Monori Évi, Páll Gabi és Zsiráf közreműködésével fent játszott a karzaton, mi pedig velük együtt közösen énekeltünk.

Ezen a lelkigyakorlaton nem voltak megosztások a tanításokkal kapcsolatban, hanem a hangsúly az egyéni imán volt. Csak érkezésünkkor osztottuk meg, hogy milyen érzésekkel, milyen imaszándékokkal érkeztünk ide, és azt gondolom, mindannyian feltöltődve, szívünkben örömmel és elhatározásokkal indultunk haza, hogy a köztünk lévő Jézust megjeleníthessük otthonainkban, családjainkban, munkahelyünkön, barátaink körében.

Hálás szívvel köszönjük Neked, Uram az együttlétet, Janó atyának az értékes, hasznos és igazán mély tanításokat, Bazsik Erikának a kitűnő szervezést, és a zenekarnak a gyönyörű dalokat!

Simon Erika

Két beszámoló

„Krisztus szeretete sürget minket…” (2Kor 5,14-20)

Ezzel a mottóval a szívünkben kerestük fel Gödöllő egyes templomait és vettünk részt a különböző felekezetek istentiszteletein. Az imaalkalmakon való részvétel nem csak azért volt különleges ajándék számomra, mert képet kaphattam arról, milyen gazdagsággal áldotta meg Isten az Ő népét, hanem igazi lelki élményt jelentett az egység megtapasztalása, amiért Jézus a főpapi imájában imádkozik. „Legyenek mindnyájan egyek… és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17, 21-22).

Janó atya is ezt idézte prédikációjában, hangsúlyozva, miért fontos az ökumené. Ma nem azt kérdezik, milyen felekezetű vagy, hanem hogy keresztény vagy-e. Akkor vagyunk hitelesek és hatékonyak, ha megvalósul köztünk az egység, hogy a világ higgyen.

Igazán lélekemelő volt a hétfői istentiszteleten templomunkban együtt énekelni a taizéi énekeket a többfelekezetű kórussal, vagy megtapasztalni, hogy a református istentiszteleten a gyülekezet tagjai hangosan imádkoztak, meghallgatni a zsoltárokat, és hogy náluk kicsit másképp szól a Miatyánk is.

Albert Gábor evangélikus lelkészt könnyekig meghatotta az a karácsonyi hangulat, amit a zenekar és a Szentháromság-templomot megtöltő közösség elébe hozott. Olyan volt ez, mint mikor egy nagy család együtt ünnepel, leszáll közéjük a Szentlélek, és elhozza a megszületett Megváltó örömhírét. Ez az öröm született meg az én szívemben is újra, mikor azt éreztem, hogy a különbözőségeink ellenére van valami, ami összeköt és testvérekké kovácsol minket, és ez a Krisztusba vetett hitünk.

Janó atya a péntek esti istentiszteleten visszautalt a nyitó imaalkalom karácsonyi hangulatára és Ferenc pápa „Az evangélium öröme” c. apostoli buzdítására, miszerint nekünk, keresztényeknek két feladatunk van: Isten dicsőítése és az evangélium hirdetése. Kérjük a Szentlélektől a bátorságot, hogy hirdethessük az örömhírt, szóval és életünkkel, és ne várjunk arra, hogy majd akkor, ha tökéletesek és szentek leszünk. Régen sem a szentek hirdették Isten országát, hanem, akiben tűz volt

Jó volt látni, mennyi idegen arc vesz körül templomunkban, de még nagyobb öröm volt, milyen sokan gyűltünk össze mi, katolikusok, más felekezetek imaalkalmain, és a szeretetvendégségek alkalmával megállapíthattam, hogy mind katolikus, mind református testvéreink szívüket, lelküket beleadták, hogy ne csak lelki, hanem finom földi táplálékkal is kedveskedjenek egymásnak.

Simon Erika

„Krisztus szeretete sürget minket”

Mire is sürget a mi Urunk bennünket? Ezt a kérdést jártuk körül január 3. hetében Gödöllőn is, ahogy az ország és a keresztény Európa számos városában, az egységért fohászkodva.

Számomra az ökumené egész évben tart, több mint negyed évszázada áthatva az életemet.

Így az idén január 15-én, az imanyolcad hivatalos kezdőnapján az ökumenikus csoporttal imádkoztunk együtt az előttünk álló hét kegyelmeiért.

Hétfőn – a hagyományoknak megfelelően – a Szentháromság-templomban gyűltünk össze, ahol ökumenikus énekkar dicsőítette együtt az Urat. Ahogy Albert Gábor evangélikus lelkész fogalmazott, az egységben a karácsony csodáját élhettük át újra. Két szót helyezett ezen az estén a szívünkre, a programot, melyet Jézus világosan mutatott meg nekünk és élt elénk a szeretetben, és az akarást, melyre szükségünk van ahhoz, hogy megtaláljuk azt a személyes utat, mely Felé, Hozzá vezet. A lélekemelő alkalom után az agapén kézzelfoghatóvá tettük a szeretetünket testvéreink felé.

Kedden Máriabesnyőn találkoztunk, ahol ünnepi vesperás tette különlegessé az alkalmat. Lőrik Levente, baptista lelkipásztor hirdette az igét.

Szerdán baptista testvéreink voltak a házigazdák. Itt is sok, énekként felhangzó imádság szállt az ég felé. Ezúttal Ullmann Péter premontrei atya elmélkedett. Mondanivalója központi gondolata az volt, hogy igyekeznünk kell a múlt sérelmein túllépni, a sebeket begyógyítani, megbékélni és előre tekinteni, különben sóbálvánnyá válunk, mint  Lót felesége.

Csütörtökön a görögkatolikus templomban Balogh Tamás, református lelkész arra irányította figyelmünket, hogy minden gyülekezetnek megvan a különlegessége, sajátos nézőpontból látja az igazság egy szeletét, melyet, ha megosztunk egymással, közelebb kerülünk az ezerarcú Isten megismeréséhez.

Pénteken a református templomban gyűltünk össze, ahol a kórus által vezetett vesperást énekeltük együtt. Hugyecz Janó atya prédikált, az örömhír továbbadásának örömét helyezve a szívünkre. Mindnyájunknak fel kell tennünk a kérdést napról napra, mit (t)együnk. 🙂 Adjuk tovább az általunk megtapasztalt örömhírt úgy, hogy lelkünket Isten igéjével tápláljuk.

Az alkalom itt is agapéval zárult, ahol finom falatok mellett személyes beszélgetések által gazdagíthattuk egymást, Janó atya mit együnk kérdésére gyakorlati választ is találva.

A záró alkalomra az evangélikus templomban gyűltünk össze. Nyolc lelkész fejezte ki jelenlétével vágyát az egység iránt, mely egyezik Krisztus akaratával. Stella Leontin atya prédikációjában csúcsosodott ki a válasz a bevezetőmben feltett kérdésre: Mire sürget minket Krisztus? A szeretetre, mely a keresztény tanítás lényege. Rendkívül gazdagon, személyes példákkal tűzdelt igehirdetésében konkrét kérdéseket tett fel mindnyájunknak az élet minden területéről, mikor és hogyan fejezzük ki szeretetünket embertársaink felé? Hiszen ha nem szeretjük felebarátunkat, akit látunk, hogyan állíthatjuk, hogy szeretjük Istent, akit nem látunk? Figyelmeztetett bennünket az aznap hajnalban történt veronai buszbaleset kapcsán, szeressünk addig, amíg erre Isten lehetőséget ad nekünk, nehogy késő legyen! Krisztus szeretete ugyanis sürget bennünket.

A templom előtt a jéghidegben dideregve forralt bor, tea és házi sütemények segítettek megerősíteni bennem azt az érzést, melyet mindig átélek ezeken az alkalmakon: mintha a Mennyország a Földre költözne egy hétre.

És aki nem csak januárban szeretné ezt az egységet újra és újra átélni, minden péntek délben csatlakozhat a református templomban ahhoz az imaközösséghez, mely a világbékéért fohászkodik.

Szedmák Ágnes