A húsvét közeledtével lelkünket egyre inkább meg kell tisztítani, hogy felkészítsük az ünnepre. Ebben a készülődésben segített nekünk a lelki nap ezen a szombat délelőttön. Reggel 9-kor gyülekeztünk, és az első fél órában csendes szentségimádáson vettünk részt. András atya javasolta, hogy a csöndben tegyük Isten elé a félelmeinket, sebeinket, fájdalmainkat, szorongásainkat, majd adjuk át Neki az örömeinket is, és imádságban gondoljuk át, miért vagyunk hálásak a Mennyei Atyának.
Ezután Pici atya tanítását hallgattuk meg a bűnbánatról, hiszen a nagyböjti időszak éppen erre hív. Miért van szükség bűnbánatra? – tette fel a kérdést. Mert bűneimmel elsősorban Istent bántom meg, és ezt a kapcsolatot szeretnénk helyreállítani. Jézusról tudjuk, hogy milyen új módon állt hozzá a bűnhöz, hogy Ő elítéli a bűnt, de a bűnöst nem, vagyis a bűnöst meg lehet menteni. Pici atya arról is elmélkedett, milyen a jó bűnbánat. Első lépésként be kell ismerni saját magamnak, hogy bűnt követtem el. Második lépésként be kell vallanunk Istennek, hogy bűnösök vagyunk. Félünk, szégyelljük magunkat, de ez nem szégyenteljes, ez felszabadító! Ne hagyjuk, hogy a gonosz megfélemlítsen! Harmadik lépésként pedig törekednünk kell a jóra. A gyónásban új esélyt kapunk, de tudnunk kell, hogy folyamatos bűnbánatra van szükség, és ez folyamatos megújuláshoz vezet. Keresztényi életünk arról szól, hogy Isten állandóan felkínálja, hogy kezdd újra!
Rövid szünet után Lajos atya folytatta a tanítást a megtérésről, ami nem egy pontszerű esemény. Akár beleszületünk egy vallásos családba, akár felnőtt megtérők vagyunk, Isten- kapcsolatunkat, hitünket ténylegesen személyessé kell tenni. A nagyböjt 40 napja alatt rá kell jönnünk, hogy mi mind Jeruzsálembe tartunk. Saját személyes utunkon fel kell fedeznünk, hol tartunk, mit kell még tennünk, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk. Ennek a személyes útnak a szemléltetésére Lajos atya egy svéd író történetét mesélte el egy durva, erőszakos férfiről, hogy megértsük, mit jelent lelki utat bejárni. A történet arra tanít, hogy le kell mondanunk az egónkról. Nem önmagunkat tesszük szentté, hanem amit felismerünk az életünkben, azt kell követni. A lelki élet útja ellenkező attól, mint hogy az evilági ember „megcsinálja magát”. Engedjük, hogy a felismert hivatás dolgozzon rajtunk! Mindannyiunknak Jeruzsálem felé kell tartanunk! Ezen az úton találkozunk jóval, rosszal és gonosszal is. Útközben tudatosítanunk kell, minek kell átalakulni, és annak is, hogy amit hordozunk hivatásként, nagyon törékeny, bármelyik percben összetörhet. Cserépedényben hordozzuk.
A tanítások alatt lehetőség volt szentgyónásra is. Lelki napunkat keresztúttal zártuk. Hálásan köszönjük az atyáknak az idejüket!

A katekumenek, hittanulók életének egyik fontos állomása a befogadás, amikor az egyház közössége „hivatalosan” is hozzá tartozóknak nyilvánítja őket. Ezt a különleges és örömteli eseményt ünnepeltük együtt az elmúlt vasárnap a délelőtti szentmisében. A tíz katekumen a tabernaculummal szembeni padsorokban foglalt helyet, mellettük a kezesükkel, akik vállalják, hogy a jövőben sem hagyják magukra őket, hanem igyekeznek figyelemmel kísérni lelki fejlődésüket és velük együtt haladni a krisztusi úton.
Az evangélium elhangzása után András atya egyenként nevükön szólította a hittanulókat, hogy álljanak fel, majd közülük hárman az ambónál felolvasták az általuk választott igét, és megindokolták választásukat. Az alábbiakban idézem az elhangzottakat:

„Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.” (Fil 3, 13-14)

Azért választottam ezt az Igét, mivel nekem is teljesen másfajta életet adott Isten Pál apostolhoz hasonlóan. Életem nagy részét úgy éltem le, hogy nem volt kapcsolatom Istennel. De miután rátaláltam ebben a gödöllői közösségben elhatároztam, hogy Istennel szeretnék élni. Ehhez erőt ad nekem ez az Ige.

Bacsi-Nagy Ilona

Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15,58)

Amióta bő két éve megtértem, egy alkalommal sem éreztem, hogy teher lenne elmenni a vasárnapi szentmisére. Nem éreztem azt, hogy hosszú, unalmas, már megint ugyanazt mondja a pap, ugyanazokat az énekeket énekeljük. Belső késztetést érzek arra, hogy jelen legyek és nem csak testben, hanem lélekben is. Bátran állíthatom, hogy misefüggő lettem.
Mivel nem vallásos családban nevelkedtem, a hitemen való munkálkodás aktív részvételt igényel részemről a katekumen csoportban, jelenléti vagy online hittanon, vagy akár egy dicsőítésen. A közösségekben eltöltött időnek egyetlen másodpercét sem érzem hiábavalónak és most már tudom, hogyha munkálkodom a hitemen, az Úr is munkálkodni fog rajtam.

Gajdán Bálint

„Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen.” (Jn. 15.2)

Felnőtt megtérőként az Úr szőlőtövébe és Krisztusba oltva számos Urunknak nem tetsző szőlővesszőt fakasztottam. Az Ő kegyelmének munkája azonban megtisztít és folyamatosan formál, melynek eredményeként megélem az Úr kegyelmeit és áldásait. Ez az igesor mutatja számomra az IGAZ VALLÁS menetét, a HITBELI FEJLŐDÉS útját. Hála és köszönet nektek, hogy befogadtatok!

Debreczeni Attila

Kedves Katekumenek! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk!

A továbbiakban plébánosunk feltette a kérdést a katekumeneknek, hogy „készek vagytok-e a hit útjára lépni?”, melyre ők azt felelték, hogy készen állnak, ezzel megerősítve és kinyilvánítva szándékukat. Erre válaszul a kezesek homlokukra rajzolták Krisztus keresztjét, melyben benne van az ígéretük is, hogy továbbra is segítik őket. Nagyon szép, megható pillanat volt! Ezután Bálint, az egyetlen katekumen, aki keresztelésre vár, Pici atya elé lépett, aki megkente homlokát a ketekumenek szent olajával.
Ennek a szentmisének a könyörgéseit a katekumenek és kezeseik olvasták föl. Istennek hála, hogy szent Lelkével meghívta testvéreinket! Nagy öröm és hála van a szívünkben, hogy tanúi lehettünk ennek a szép eseménynek! Imádkozzunk értük, hogy Isten adjon nekik sok kegyelmet és áldást, hogy kitartsanak választott Igéjük mellett és ne térjenek le soha arról az útról, amelyen elindultak!