Hírek

2022. november 13-án a Mátyás-templomban: 18 órakor szentmise, 19 órakor jubileumi koncert – a 25 év dalaiból. [distance1] A szentmisét Varga László kaposvári megyéspüspök mutatja be. A szentmise után az idén 25 éves alkotói munkásságát ünneplő Gável András és Gável Gellért szerzők és az Eucharist együttes ad jubileumi koncertet. További részletek: https://dicsoitosziget.hu/

Kedves Testvérek! A hétköznapjainkat gazdasági és társadalmi szempontból egyre nehezebb körülmények között éljük, a szomszédunkban már 8 hónapja dúló háború következményeit mindannyian érezzük: aggódunk szeretteinkért, fohászkodunk a békéért, segítjük a menekülteket és a helyben maradókat is. Az energiaválság mindannyiunkat érint: egyéneket, családokat, vállalkozásokat és minden szervezetet, beleértve Egyházunkat is. A helyzet arra indít bennünket, hogy […]

A héten mi is csatlakozunk az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” alkalomhoz. Öröm együtt imádkozni! Nagyon ügyesek, lelkesek.  

Október 22-én Szent II. János Pál pápára (Karol Józef Wojtyła 1922-2005) emlékezünk. 1978. október 16-án választották pápává, és 22-én tartotta székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter téren. 26 évig és hat hónapig vezette a Katolikus Egyházat. 104 zarándoklat során 129 országot látogatott meg. Két alkalommal járt hazánkban is. Összesen 1 271 000 km-t tett meg, vagyis […]

Erre az októberi szombat estére Lajos atya meghívta Tariska Esztert, akivel évek óta együtt kísérnek lelkigyakorlatokon. Kettejük előadása által ismét egy lépéssel közelebb kerülhettünk a szemlélődő imádsághoz, ehhez az ősi imamódhoz, amelyre a modern embernek egyre nagyobb szüksége van. Hogy miért? Mert a mai embernek elege van az elméletekből, szeretne közvetlen istentapasztalatra szert tenni. Minden […]

Október 16-áig, azaz vasárnapig van lehetőségünk online kitölteni a népszámlálási kérdőívet. https://nepszamlalas2022.hu/

„Tanúim lesztek” (ApCsel 1,8) FERENC PÁPA ÜZENETE A MISSZIÓK 2022. ÉVI VILÁGNAPJÁRA   Kedves Testvéreim! Ezek a szavak a feltámadt Jézusnak a tanítványaival folytatott utolsó beszélgetésében hangzottak el, közvetlenül Jézus mennybemenetele előtt, amint azt az Apostolok cselekedetei leírja: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen […]

Idén még hat alkalommal, a fél 11-es miséken fog szolgálni a szkóla. Első találkozó és szentmise előtti próba: 10.16. fél 10-kor. Szeretettel várják a gyerekeket, fiatalokat! Részletek a csatolt plakáton.

Ma, október 15-én Avilai Nagy Szent Terézre, a sarutlan kármelita rend női ágának alapítójára, a keresztény misztika nagy szentjére, egyháztanítóra emlékezünk. 1515-ben született Avilában, Spanyolországban. 19 éves korában lépett be az ottani Kármelbe. Igazi megtérését 1555-ben élte át. Egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme, és belső élete misztikus magasságokba emelkedett. Elhatározta, hogy mindig […]

Ma, október 11-én Szent XXIII. János pápára, a jó pápára, a világ plébánosára (Angelo Giuseppe Roncalli, 1881-1963) emlékezünk. Hihetetlenül népszerű pápa volt. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően nyitottan tudott közeledni a hívők és nem hívők felé egyaránt. Egyszerű és közvetlen stílusával, humorával szinte mindenkivel megtalálta a közös hangot. XII. Pius pápa halála után 77 évesen, […]

Október Mária hónapja. Az esti szentmisék előtt (szerdától vasárnapig) templomunkban rózsafüzért imádkozunk 17.30-tól. Az imádságot közösségeink vezetik, a sekrestyében lehet feliratkozni, köszönjük! Fotó: Soós Botond

Október 4-én Assisi Szent Ferencet (1182. július 5. – 1226. október 3.) ünnepeljük. Ő a ferences rend alapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. Egyik legismertebb, legszeretettebb szentünk, akit már halála után két évvel szentté avattak, akiről már életében legendák születtek. Személye, élete számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek […]

Fiatalok vagyunk, a legtöbben 20-as, 30-as éveinkben járunk, porontyaink többsége még kisbaba vagy óvodás, bár egyre több köztük az iskoláskorú. Örömök és nehézségek a gyermeknevelésben, a házastársi kapcsolatban, Istenre és egymásra figyelés, az Úr útmutatásainak követése és vágyaink megélése – többek között ilyen és hasonló témákról beszélgetünk találkozóinkon Pici atya lelki vezetésével. A fiatal házasok […]

Október 1-én Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873-1897) egyháztanító emléknapja van. Ő a missziók védőszentje is, bár szoros értelemben vett missziós tevékenységben elsősorban imádságával vett részt. Imádkozott papokért, misszionáriusokért és a hit terjedéséért. Lángoló szeretettel szerette az Egyházat. Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti bizalomban. Hivatását így foglalja össze: „Anyámnak, az […]

Ma, szeptember 30-án Szent Jeromosra emlékezünk, a fordítók védőszentjére. De patrónusukként tisztelik a könyvtárosok, tanárok és tanulók is. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és I. Gergely pápa mellett Szent Jeromos a negyedik késő antik egyháztanító. 347 körül született Stridóváron (ma Horvátország, csáktornyai járás) és 420-ban hunyt el Betlehemben. Annak ellenére, hogy a családja keresztény volt, […]

Templomunk zsúfolásig megtelt ezen a vasárnap reggelen. Hatvan fehér ruhába öltözött gyerek foglalta el az első padsorokat, akik a Szent Imre iskolából és a környező intézményekből jöttek, hogy életükben először vehessék magukhoz az Eukarisztiát. Pici atya nagy örömmel köszöntötte a csillogó szemű kislányokat és kisfiúkat, és bevallotta, hogy a mai evangélium kérdése mindig elgondolkodtatja őt. […]

Október 9-ére zarándoklatot hirdetünk az egyházközség számára Mátraverebély- Szentkútra a Magyarok Nagyasszonya-Rózsafüzér Királynője búcsúba. Indulás reggel 8 órakor, a Szentháromság Templom parkolójából. [distance1] Jelentkezni lehet Morzsányiné Ibolyánál és Kötélné Marikánál. [distance1] A zarándoklat költsége 2.000 forint!

István atya augusztusban ünnepelte 80. születésnapját. 2005. augusztus 1-től 2009. január 15-ig szolgált káplánként egyházközségünkben. Akkori bemutatkozásában többek között ezt írta újságunkba: „Jelmondatom: Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.(Róm 8,28) Ennek a mondatnak tartalma eddigi életemben (…) bebizonyosodott. Erre a Szent Pál által megfogalmazott igazságra szeretnék mindenkit rádöbbenteni, akivel az Úr összehoz.” Jelenleg […]