Hírek

Attila atya július 30-án ünnepelte ezüstmiséjét Újhatvanban a Szent István Király templomban, amelynek plébánosa. 1999. augusztus 1-től 2001. augusztus 1-ig volt a gödöllői Kastélykápolna káplánja, azóta is élő kapcsolata van egyházközségünk sok tagjával, akik közül sokan részt is vettek az ünnepi szentmisén. Annak idején, Gödöllőre érkezésekor újságunk kérdésére, hogy mire törekszik életében, így válaszolt: „A […]

Ma, szeptember 26-án Szent Kozma és Damján vértanú orvosszentekre emlékezünk. A korai egyház nagy szentjei ők. Szenvedéstörténetük legendája szerint Arábiában születtek, ikrek voltak. Szíriában sajátították el az orvostudományt, és Kilikiában, Égé városában telepedtek le. A városnak keresztény orvosként nemcsak orvosai, de apostolai is lettek. Melléknevük, Anargyroi (Pénznélküliek) azt sejteti, hogy a szegényeket ingyen gyógyították. A […]

Október 8-án, szombaton, az esti szentmise után 19 órától Kovács Lajos atya és Tariska Eszter rövid előadást tart a szemlélődő imáról. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki örömmel betekintene a keresztény meditációnak ebbe a korai kereszténységig visszanyúló imamódjába.

Házas hittant tartunk minden hónap második és negyedik keddjén. Találkozóink célja, hogy a közösségből merítve erősítsük családi életünket, házasságunkat Isten terve szerint. A következő alkalom szeptember 27-e, kedd este 8 óra. Szeretettel várjuk a testvéreket!

Ma, szeptember 24-én Szent Gellért püspökre és vértanúra (977-1046) emlékezünk. Népünk kereszténnyé válásának kezdetén távoli földről, az itáliai Velencéből vezérelte hozzánk Isten, hogy a magyar népnek ne csak tanítója, prédikátora, püspöke, de első vértanúja is legyen. Ez szorosabb erővel kapcsolta őt mindörökre nemzetünkhöz, mint ha itt született volna. Bencés szerzetesként, Imre herceg nevelőjeként, a Csanádi […]

Az igekörön az életigével kapcsolatos tapasztalatainkat, gondolatainkat osztjuk meg egymással. Találkozunk minden hónap első és harmadik hétfőjén. Legközelebbi igekör: szeptember 19. hétfő este 19 óra, a közösségi házban. Szeretettel várjuk a testvéreket!

Minden hétfő este 7-kor a Karitász szervezésében csendes imaórát tartunk a rászorulókért, a Szentháromság templom kápolnájában. Az Oltáriszentség előtti elcsendesedést Kalkuttai Teréz anya vagy Ferenc pápa gondolatai vezetik be, majd az imatapasztalatok megosztása zárja. Szeretettel várjuk a testvéreket!    

Aranyszájú Szent János emléknapját szeptember 13-án ünnepeljük. Konstantinápoly püspöke 407. szeptember 14-én halt meg, 60 éves korában. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely mellett. Nyelvezetének, gondolatainak tisztasága és gazdagsága miatt tapadt nevéhez a ’khrüszosztomosz’ (aranyszájú) jelző. Ostorozta a túlzott fényűzést és […]

Szeptember 5. Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) égi születésnapja. Emlékezzünk rá! [distance1] „Meg volt beszélve, hogy II. János Pál pápa fogadja Teréz anyát, aki otthont akart alapítani a Vatikánban a legszegényebbek számára. Autóval mentünk. Már majdnem odaértünk, amikor Teréz anya meglátott az utcán egy haldoklót. Kérte a nővért, hogy álljunk meg, majd kiszállt, odament a földön […]

A plébániai hittanosokkal több év kihagyás után végre újra eljutottunk „elutazós” hittantáborba. Június 21-től 24-ig Pici atya vezetésével Horpácson töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Minden nap volt valami terület, amiben lelki utunk során igyekeztünk elmélyülni. Próbáltuk megfogalmazni, hogy mik azok az akadályok, amik megállítanak minket az Isten felé vezető úton. Beszélgettünk a liturgia, a mise […]

A Családközösség tagjai a jól bevált balatonföldvári üdülőben töltöttek el egy hosszú hétvégét. Számokban: közel 20 család, 70 fő, 5 hónapostól a 80 évesig. „Nagy szeretetben és egységben telt el ez a pár napos együttlét, közösségünk javát szolgálva.”

Plébániánk fiatal házasokból álló hittancsoportja idén is Mátraverebély-Szentkúton tartotta nyári táborát. A dombokkal körbeölelt kegyhely békéje és a völgyet öt napon át betöltő gyerekzsivaj (18 család 50 lurkóval! ) reményt adott mindannyiunk számára, és azt üzente: Isten szeret bennünket. : Soós Botond

A házas hittanos közösség idei családtábora Szilvásváradon volt, július 14-től 17-ig. A hosszú hétvégén testileg-lelkileg feltöltődhettünk. Délutánonként kiscsoportokban beszélgettünk, utána szentmisén vehettünk részt. A napjainkat méta, foci, csapat- és sorverseny színesítette. Egyik délelőtt az ősember barlanghoz kirándultunk, másnap pedig a kilátóból csodálhattuk meg a környező tájat és falvakat. : Bedő Dorottya

Szeptember 10-11. lesz a váci Hétkápolna búcsú, melyre szeretettel várnak bennünket! Részletek: https://hetkapolna.hu/

Október 13-án lesz a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak 2. találkozója! Részletek: https://kereszteny.vallalkozo.gerardus.hu/regisztracio.html

A szentesi családtáborban a Szent Lipót imacsoport családjai vettek részt, gyerekekkel és unokákkal, összesen 64 fő. https://photos.app.goo.gl/GxJi4UNRhaqKcvik8 Reznák Attila