Katekumenátus

Azok a felnőttek, akik szeretnének a szentségek vételére felkészülni (keresztség, elsőáldozás, bérmálás), a krisztusi úton elindulni, illetve járultak már régebben szentségekhez, de szeretnének elmélyülni a krisztusi életben, ezt a katekumen csoportokban tehetik meg.

A foglalkozások:

1. évfolyam kedd 19.00-20.10
2. évfolyam csütörtök 19.00-20.15
3. évfolyam csütörtök 20.15-21.30

Szeretettel hívjuk meg ismerőseinket!

Érdeklődni lehet:
Hugyecz János plébános atyánál 20 3482601
Szilasiné Katinál 20 8231730

blox2

Katekumen csoportok

Néha hallunk róluk egy-egy esemény kapcsán. Kik is ők? Kiket takar ez a – fülünknek kicsit idegen – kifejezés?

A kereszténységgel egyidős ez a szó, és hittanulót jelent. Az első századokban csak felnőtteket kereszteltek, és csak akkor, ha életükkel, tetteikkel kifejezték, ismerik Jézust, hisznek benne, és közösségéhez akarnak tartozni. Keresztények segítették őket ebben. Ez néhány évig tartott.

Sokan vannak, akikhez Jézus hívása csak felnőttkorban jut el. Aztán vannak olyanok, akik jártak ugyan gyermekkorukban valamennyit hittanra, és járultak is a szentségekhez, de nem elégednek meg gyermeki szintű hittanismereteikkel és istenkapcsolattal. Számukra lehetőség ez a csoport. Minden évben, szeptemberben indul az új csapat. A plébános atya vezetésével beszélgetnek heti egy alkalommal az esti órákban.

Isten létének szükségszerűségétől Jézus istenemberségéig sok-sok téma sorra kerül. Bármit lehet kérdezni, és kérdeznek is a katekumenek. Néhány hét alatt jó kis közösség válik az addig idegen tagokból.

Meddig tart?  A leggyakoribb az, hogy három év alatt a résztvevő különböző időpontokban keresztelkedik, találkozik Jézussal az Eukarisztiában, és kap küldetést a bérmálás szentségében. Hogy kinek mennyi időre van szüksége a felkészülésre, az egyéni dolog.

Ki jelentkezhet ide?  Bárki, aki szeretne az élet legfontosabb kérdéseire választ kapni, akinek az életéből valamilyen ok miatt ezek kimaradtak.

Miért kapcsolódjunk be?  Higgyük el, hogy Isten még sok-sok örömöt tartogat számunkra. Sok becsületes ember, jó család él környezetünkben, az ő életük is lehet még boldogabb, ha rátalálnak Krisztusra. Nincs feleltetés, házi feladat, vizsga. Nincs igazolatlan hiányzás, és bármikor abba lehet hagyni.

Ezek a foglalkozások elsősorban a szentségek vételére (keresztség, elsőáldozás, bérmálás) készítenek fel, illetve hitünk elmélyítését szolgálják. Janó atya és segítői egyházközségünk szeretetközösségébe hívják meg és vezetik be a résztvevőket.

Nem könnyű az első lépés. Pedig egyszerű, csak csütörtök este el kell jönni a közösségi házba. Bátorítsuk egymást, segítsük, hogy Isten ajándékai minél több embertársunkhoz eljussanak!                                                 Szilasiné Kati

Csütörtök esténként a hittel ismerkedni vágyókat, hittanulókat szeretettel várja az egyházközség. A régebben készülők összejövetelei keddenként vannak. Ezzel kapcsolatban keresni lehet Szilasiné Katit (tel: 20/823-1730, e-mail: rock.kati@gmail.com).