Templomunk zsúfolásig megtelt ezen a vasárnap reggelen. Hatvan fehér ruhába öltözött gyerek foglalta el az első padsorokat, akik a Szent Imre iskolából és a környező intézményekből jöttek, hogy életükben először vehessék magukhoz az Eukarisztiát. Pici atya nagy örömmel köszöntötte a csillogó szemű kislányokat és kisfiúkat, és bevallotta, hogy a mai evangélium kérdése mindig elgondolkodtatja őt. „Ki juthat be a mennyek országába?” Akkor a gazdag talán semmiképp sem? És a szegény pedig igen? De mindjárt meg is válaszolta a kérdést. A gazdag adhatott volna, de nem adott, a szegény pedig elfogadta az Isten akaratát, hogy ő ezt a keresztet kapta a mennyei Atyától. Vagyis: akinek a szíve nyitott, az juthat be a mennyek országába.

Az evangélium másik fele pedig a csodáról szól, amire mindannyian annyira vágyunk. Milyen csoda lenne, ha Lázár egyszer csak belépne az ajtónkon! Egy halott! Micsoda csoda lenne! Mennyire vágyunk a csodára, pedig most itt vagyunk, a csoda helyszínén, hiszen Jézus fog eljönni hozzánk egy aprócska kis kenyér és bor színében, mely az Ő testévé és vérévé változik. És Isten be akarja tölteni ezt a vágyunkat, Ő azt akarja, hogy részesei legyünk a csodának.

Pici atya a prédikációjában a gyerekekhez szólt: „Eljövünk misére, van, aki unalmasnak, hosszúnak találja, ahol csendben kell lenni, nem szabad játszani. Mások azt mondják, szeretem a dalokat, az olvasmányokat, jó az áldozás.” Akárhogy is van, mindeközben sokszor elfelejtjük, mi a lényeg: a csoda, hogy Jézus eljön közénk a szent ostyában.

Ezt a szentmisét az elsőáldozó gyerekekért való imádsággal kezdtük, és azzal is zártuk. Az elsőáldozók hálát adtak Istennek, szüleiknek, felkészítő tanáraiknak és papjaiknak. Az olvasmányokat és a könyörgéseket is az ő tolmácsolásukban hallottuk. A hitvallás is a gyerekek szájából hangzott el. A zenei szolgálatot a Filia énekesei és zenészei látták el. Nagy öröm volt együtt ünnepelni a Jézussal való első valódi találkozást a hatvan gyermekkel és hozzátartozóikkal.

A mise végén a gyerekek közös fotózásra gyűltek össze az oltár előtt, majd a közösségi házban agapé várta őket, ahol emléklapot vehettek át életüknek erről a szép és emlékezetes eseményéről.

Hálásan köszönjük mindazoknak az áldozatos munkáját, akik elkísérték ezeket a gyermekeket a hitnek ezen az útján, és felkészítették őket erre az ünnepre!

Szöveg: Simon Erika
Fotó: Németh László Imre

Attila atya július 30-án ünnepelte ezüstmiséjét Újhatvanban a Szent István Király templomban, amelynek plébánosa. 1999. augusztus 1-től 2001. augusztus 1-ig volt a gödöllői Kastélykápolna káplánja, azóta is élő kapcsolata van egyházközségünk sok tagjával, akik közül sokan részt is vettek az ünnepi szentmisén. Annak idején, Gödöllőre érkezésekor újságunk kérdésére, hogy mire törekszik életében, így válaszolt:
„A krisztusi barátság megélése a célom – akivel csak lehetséges ez. Tudom, a „barátság csak akkor valódi, ha az egymáshoz ragaszkodókat Te (Isten) kapcsolod egybe azzal a szeretettel, mely kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, akit nekünk adtál.” – írja Szent Ágoston. Ezért többre törekszem a pusztán emberi, baráti kapcsolatoknál.”
Hálát adunk Istennek, hogy kegyelme megtartotta Attila atyát immáron 25 éven át hivatásában és a közösség szolgálatában. Kérjük számára továbbra is a Szentlélek vezetését, és gratulálunk e jeles ünnep alkalmából!

Forrás: FÉNY ÉS FORRÁS