Események betöltése
  • Ez az event elmúlt.

Coventry ima

Holland testvérvárosunk ökumenikus csoportjának felvetésére egy új ima bevezetését tervezzük Gödöllőn.

A kezdeményezés Coventryből indult, a második világháború után, ahol 1940-ben a székesegyházat lebombázták, romja a kegyelet zarándokhelye maradt. Mellette építettek egy újat.

A világ 160 országában imádkoznak azóta a békéért, ökumenikus színekben.

Az időpont kötött, minden pénteken délben gyűlik össze egy maréknyi csapat. Az imaforma is kötött, bár természetesen, akit a Lélek indít, saját szavaival is imádkozhat.

Énekek is vannak. Az egész nem több mint 20 perc.

Itt Gödöllőn a helyszín a református templom lesz, Balogh Tamás lelkész úrral ezt sikerült egyeztetni.

Egy kb. 15 fős magra lenne szükség a különböző gödöllői felekezetekből, akik vállalják, hogy péntekenként ott tudnak lenni.

Június elején egy küldöttség érkezik városunkba Wageningenből, akik megosztják velünk az ottani tapasztalatokat. Az érdeklődőknek érdemes lenne találkozni velük.

A találkozó időpontja és helyszíne:

Június 5., vasárnap délután 15 óra, református gyülekezeti teremben.

 

Bővebb információ és jelentkezés:

Szedmák Ágnes szmarkoa@gmail.com 06304520297

Date

2016-06-05

Time

15:00 - 17:00

Location

Református gyülekezeti terem

Share this Event