Gyurkovics István atya 80 éves!
István atya augusztusban ünnepelte 80. születésnapját. 2005. augusztus 1-től 2009. január 15-ig szolgált káplánként egyházközségünkben. Akkori bemutatkozásában többek között ezt írta újságunkba:
„Jelmondatom: Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.(Róm 8,28) Ennek a mondatnak tartalma eddigi életemben (…) bebizonyosodott. Erre a Szent Pál által megfogalmazott igazságra szeretnék mindenkit rádöbbenteni, akivel az Úr összehoz.”
Jelenleg aszódi plébános és még két község moderátora, de a budapesti városmajori Jézus Szíve plébánián is szolgál.
Emlékszünk mindig derűs lényére, kedves szavaira. Születésnapján a szentmise után egyházközségünk sok híve is köszöntötte.
Isten éltesse István atyát erőben, egészségben! Kérjük a Szentlélek bőséges áldását életére, hogy továbbra is az oly jól ismert derűvel és szeretettel végezhesse szolgálatát hívei körében.
Forrás: FÉNY ÉS FORRÁS