Szeptember 5. Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) égi születésnapja

Szeptember 5. Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) égi születésnapja. Emlékezzünk rá!

“Meg volt beszélve, hogy II. János Pál pápa fogadja Teréz anyát, aki otthont akart alapítani a Vatikánban a legszegényebbek számára. Autóval mentünk. Már majdnem odaértünk, amikor Teréz anya meglátott az utcán egy haldoklót. Kérte a nővért, hogy álljunk meg, majd kiszállt, odament a földön fekvő férfihoz, megfogta a kezét és letörölgette az arcát” – mondta el egy 84 éves atya.

„A nővérek kissé idegesek lettek, mert Teréz anya másfél órán át térdelt és imádkozott a haldokló mellett. Végül figyelmeztették, hogy nem fog tudni találkozni a pápával. Így felelt: “Menjetek el helyettem. Én Jézussal vagyok. Mondjátok meg a pápának, hogy ne haragudjon, de én Krisztussal vagyok.”

„A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.”
share