Templom és a közösségi ház tavaszi nagytakarítása – Köszönjük

Minden évben a nagyböjtben elvégezzük templomunk és a közösségi ház nagytakarítását. Így történt ez ezen a szombaton is. Táblázatban jelentkezhettünk a különféle feladatokra. Reggel 8 órakor gyülekeztünk a templom bejáratánál, majd saját takarítóeszközeinkkel felszerelve elfoglaltuk az általunk kiválasztott helyünket. Hamarosan mindenfelől porszívók, fémlétrák és egyéb eszközök zúgását, csattogását lehetett hallani. Megtisztultak a templomban a falak, a fűtőtestek, a padok, az ajtók, az ablakok, a szentély, a babaszoba és a gyóntatószoba, és természetesen a karzat is. Rendbe tettük a közösségi termeket és mosdókat, folyosókat is. Öröm volt látni, hogy egész családok bukkantak fel kisebb-nagyobb gyerekeikkel, akik lelkesen vették ki részüket a feladatokból. Kedves fiatal házasok! Nagyon jó, hogy már kicsi kortól kezdve megtanítjátok gyermekeiteket a rend, a tisztaság szeretetére, és talán ezek után még inkább magukénak tekintik majd azt a helyet, mely saját kezük munkáját dicséri. A templom udvarán, kertjében is megtörtént a tavaszi nagytakarítás. A templom második otthonunk, ezért éreznünk kell, hogy mindannyian felelősek vagyunk, milyen környezetben töltjük el azt a heti jó néhány órát, amíg ott tartózkodunk. Minden résztvevőnek köszönjük a lelkes munkáját!

share