Hírek

A JÉZUSTÓL KAPOTT SZERETET ÉLETTÉ VÁLÁSA „Egyedül a Jézustól kapott szeretet életté váltásában vagyunk képesek egységet alkotni” – mondta Marton Zsolt váci püspök 2021. január 17-én az, ökumenikus imahét kezdetén a Budavári Evangélikus templomban. A megyéspüspök dr. Fabiny Tamás elnök-püspök meghívására az ökumenikus istentiszteleten teljesített szolgálatot és igét hirdetett. A beszédét teljes terjedelemben alább olvashatják. […]

A járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt a Váci Egyházmegyében 2020. november 11-től az alábbi rendelkezések lépnek hatályba. Bármilyen egyházi szertartás, esemény, ügyintézés stb. csak a kijárási tilalmon kívüli időpontban (reggel 5 és este 8 óra között) tartható. Fontos, különösen este, hogy a szertartásokról, illetve más alkalmakról a híveknek legyen elég ideje hazaérni. Elmaradnak a bérmálások és […]

A járványhelyzetre való tekintettel a tavaszihoz hasonlóan online rendezték meg október 3-án az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót is. A rendezvény központi gondolata Szent János apostol első leveléből való volt: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1) Itt olvasható a Magyar Kurír cikke a találkozóról https://www.magyarkurir.hu/hirek/onazonossagunk-krisztusban-online-nagymaros-osszel-is […]

2020. szeptember 21-től 2021. szeptember 4-ig, a kongresszus kezdetéig minden napra (a vasárnapokat és a főbb ünnepnapokat kivéve) összeállít a NEK Titkársága körülbelül kétoldalnyi olvasnivalót a KEK-ből. Olvassuk együtt a Katolikus Egyház Katekizmusát! http://https://www.iec2020.hu/hu/KEK365NEK

Adjatok és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Az élet igéje — szeptember. Isten végtelen szeretetében megadta nekünk a képességet, hogy akárcsak Ő szerethessünk és a szeretet pedig mindig ad. Az ehavi életige arra hív, hogy megtapasztaljuk ennek valódi örömét. „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott […]

„Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,35)   Pál apostol római keresztényekhez írt levelének szövege rendkívül tartalmas. Ugyanis arról ír, hogy az evangéliumnak mekkora ereje van mindazok életében, akik befogadják; a forradalomról, amelyet az örömhír hordoz: Isten szeretete megszabadít minket! Pál megtapasztalta ezt, és tanúságot akar tenni róla szavaival és a példájával. Hűségesen követte […]

A JÁRVÁNYÜGYI KORLÁTOZÁSOK ÚJABB ENYHÍTÉSE 2020. június 20. A Kormány a járványügyi korlátozások újabb enyhítéséről döntött. – A másfél méteres védőtávolságot a jogszabály kötelezően már nem írja elő. – A maszk, vagy más orrot és szájat eltakaró eszköz viselete már csak bizonyos helyeken kötelező betöltött 6. életév fölött (pl: tömegközlekedés, üzletek, patika), azonban nagyobb helyeken […]

2020. június 20-án, szombaton délelőtt 10.00 órakor szentmise keretében a váci székesegyházban Marton Zsolt megyéspüspök Hugyecz Balázst áldozópappá, Fazakas Zsoltot diakónussá szenteli. A járványügyi készültség miatt a szertartáson csak a meghívott vendégek vehetnek részt. Azok a hívek, akik részt szeretnének venni a szertartáson online módon tudnak majd bekapcsolódni. A liturgiát az EWTN-BonumTv és a Váci […]

IMA A TÖKÉLETES BÁNAT FÖLINDÍTÁSÁHOZ: Teljes szívemből bánom, ó, édes Istenem, hogy Téged oly sokszor és oly nagyon megbántottalak, mert ezáltal méltatlanná lettem kegyelmedre, kedvedből kiestem és mind ideig-, mind örökkévaló büntetésedet megérdemeltem. Kiváltképpen pedig azért bánom bűneimet, mert Téged, legfőbb jót, legjobb Atyámat és legnagyobb jótevőmet megbántottalak. Ó, édes Istenem, erősen felteszem magamban, hogy […]

Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel, a magyar püspökökkel egyeztetve – tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire, a hívek és zarándokok utazási nehézségeire – úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A Szentszék az utazási nehézségek és a gyülekezési […]

Egy négygyermekes anya feljegyzései – 2020.03.23. Egy hete távoktatás zajlik a koronavírus miatt VALLOMÁSOK KIS ÉS NAGY DOLGOKRÓL Maradunk otthon! Járvány van. Szigorú, hathatós intézkedéseket hozott a kormány. Reméljük, ez segít a megfékezésben. Csak tartsa be mindenki! „Minden magyar felelős minden magyarért.” Az iskolákat bezárják, otthon tanulnak a diákok, aki csak teheti, otthonról dolgozik. Színházak, […]

 Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget. A megrendítő eseményről egyperces videó-összeállítást készített a Vatican News. Ferenc pápa 18 órakor a Szent Péter-bazilika lépcsőin, a katekézisek […]

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020. március 17-én közleményt adott ki, hogy a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetelni fog. De mindezek mellett kéri a paptestvéreket, hogy továbbra is tartsanak templomainkban vagy megfelelő kápolnában szentmiséket […]

Március 11-én az egészségügyi vészhelyzetre tekintettel Ferenc pápa Szűz Máriára, az üdvösség és remény jelére bízta Róma városát, Olaszországot és az egész világot, ahogyan XII. Piusz pápa is tette 1944. június 11-én a Szent Ignác-templomban a náci csapatok visszavonulása idején. A Szentatya videoüzenetben elmondott imájának fordítását az alábbiakban közöljük: Ó, Mária, te mindig az üdvösség […]

Mindenható Urunk, atyáink Istene! Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk. Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és […]

A jelenleg kialakult szükséghelyzetben az online közvetítések alkalmat adnak a szentmisében való bekapcsolódáshoz, azonban az Eucharisztiát nem tudjuk magunkhoz venni, de lelki áldozást a szertartások alatt és azokon kívül is végezhetünk. Erre hívjuk a kedves testvéreket. AZ ÁLTALÁNOS FELOLDOZÁS Az általános feloldozás (lat. absolutio generalis) a bűnbocsánat szentségének olyan formája, melyben az egyéni hívő, vagy akár […]

Az MKPK közleménye A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe. hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik: 1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis […]

„Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Hányszor megesett, hogy az életünk fontos döntései során biztos iránytűt kerestünk, hogy hozzá igazodva megtaláljuk a helyes utat. Keresztények lévén feltettük a kérdést, hogy mi az evangélium lényege, a kulcs Isten szívéhez, hogy […]

Február 26-án, Hamvazószerdán megkezdődik a húsvéti készület ideje, a nagyböjt. Szeretettel ajánljuk erre az időszakra a nagyböjti lelki programot. húsvéti készület  

Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük […]