Nursiai Szent Benedek, Európa fővédőszentje ünnepe van ma.
Adj nekem, jóságos Jézusom,
Téged megértő értelmet,
Téged átélő érzelmet,
Hozzád siető lelket,
Irántad buzgó bensőséget,
Rád bukkanó bölcsességet,
Téged felismerő világosságot,
Érted égő szeretetet,
Benned élő szívet,
Téged dicsérő tetteket,
A Te szavaidra hallgató fület,
A Te szépségedet szemlélő szemet,
A Te fölségedet magasztaló nyelvet,
Neked kedves életmódot,
A Tőled küldött bajokat elviselő békességet,
Hozzád vágyó hű kitartást,
És adj, Jézusom, boldog halált!
Jutalmazz jelenléteddel,
Fényes feltámadással,
És az örökké boldog életben add jutalmul magadat.
/Szent Benedek minden nap elmondott imája/
M. S. mester: Vizitáció (1500 körül)

Szombat reggel 7 óra, néhany ember gyülekezik a Szentháromság templomnál, Vácra indulnak, gyalog.
Hosszúnak tűnik elsőre kimondani, de a cél nemes, hiszen a szentévben teljes búcsút lehet nyerni ezzel az úttal. Sokakat hordozunk a szívünkben: betegeket, itthon maradottakat, egyházközségünket és még ki tudja hány és hány szándékot.
Veresegyházig könnyű az út, mert még friss mindenki, mert még hűvös van, mert néha új emberek is csatlakoznak.
De utána sokkal nehezebbé válik. Sok az aszfalt, meleg van. Némi felüdülést a rózsafüzér imádság jelent, vagy az útközben végzett szentgyónás, vagy az erdő mélyén talált Mária “kápolna”, fűzfából.
Sződön komoly frissítő és pihenő vár minket. Valamint Jézus, aki új erőt ad nekünk. Újabb aszfaltos utak várnak ránk, valamint egy hatalmas mező melyen mi “vághatjuk” az utat. Egyre fáradtabban, de növekvő reménnyel haladunk tovább.
Megpillantva a Székesegyházat érezzük, hogy megérte és átlépve a Szent Kapun tudjuk, hogy a Remény zarándokaiként most kezdődik az igazi utunk a világban, a többi ember közt! Sokan úgy indultunk, hogy kerestük Istent ebben a kihívásban és talán csak a székesegyházban értettük meg, hogy végig velünk jött és erősített.
Csatlakoznak hozzánk többen is akik busszal és kocsikkal érkeztek Vácra, a közös szentmisén átéltük a közösség erejét, mint egy igazi család ültük körül az Úr oltarát, mely ennyi kilométer után is erőt adott nekünk!
Istennek hála, hogy elindultunk és, hogy megérkeztünk!



Egyházközségünk Karitasz csoportjának rendezésében, június 4-én este Schaeffer Erzsébet tartott előadást a templomban.
Nagy élmény volt személyesen meghallgatni az írónő történeteit, tanácsait és élvezni közvetlen, életigenlő stílusát.
Köszönjük, hogy ilyen sokat eljöttetek!




A fiatalok és a reumás betegek védőszentje 1515-ben született. Közvetlenség, lelkesedni tudás és vidámság jellemezte a korán félárvaságra jutott gyermeket.
1551-ben szentelték pappá, tiszta hit és öröm áradt belőle, mindenki szerette. Törődött a zarándokokkal, csavargókkal, szegénységben élőkkel, az „utcaapostolkodás” kiváló művelője volt.
A „bohócruhás misztikusnak” és „Róma második apostolának” is nevezett Néri Szent Fülöp már akkor szentség hírében állt, amikor 1595. május 26-án meghalt. Szűk három évtizeddel később, 1622. március 12-én avatták szentté, Avilai Szent Terézzel, Loyolai Szent Ignáccal és Xavéri Szent Ferenccel együtt.
Néri Szent Fülöp életét dolgozzák fel a Legyetek jók, ha tudtok (1983) és a Mennyországot választom (2010) című filmek.


JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
/Reményik Sándor/




